2024. április 20., szombat
NBA

Nikola a helyére került

Tizenöt év után ismét lesz szerb kosaras az NBA hagyományos All Star-hétvégéjének slágermeccsén, hiszen Nikola Jokićot hivatalosan is beválasztották a gálamérkőzés nyugati csapatába. A Denver centere – aki utóbbi öt meccsén három tripla duplát könyvelt el – a nézői szavazás alapján is bőven bekerült volna a 13 válogatott játékos közé, ám mivel a kezdő ötöshöz nem kapott elég voksot, a szakértők és edzők döntésén múlott a dolog – persze fel sem merült, hogy a liga egyik legjobb magas embere és MVP-esélyese kimaradhat.

A Joker beválasztásával ráadásul a szerb kosárlabda is szintet lépett. Az NBA történetében ugyanis eddig még nem volt olyan, USA-n és Kanadán kívüli ország, amely három All Star-játékost adott. Szerbia Vlade Divac (2001) és Peđa Stojaković (2002, 2003, 2004) révén eddig a németekkel (Detlef Schrempf, Dirk Nowitzki) és a spanyolokkal (Pau és Marc Gasol) állt az élen, most azonban az egyedüli ország lett, amely három „külföldi” All Star-embert adott már a világ legerősebb bajnokságában.

Jokićon kívül Bogdan Bogdanović lesz a másik szerb All Star-szereplő, a Sacramento kosarasa a feltörekvő tehetségek mérkőzésén fog parkettre lépni, míg a montenegrói Nikola Vučević Jokić ellenfele lesz a keletiek csapatában.

Az All Star-hétvégét február 15-e és 17-e között rendezik. Pénteken a fiatalok játszanak, szombaton a zsákoló-, a hárompontosdobó és az ügyességi verseny, vasárnap pedig a legjobban várt Kelet–Nyugat összecsapás van műsoron. A keleti sztárokat Mike Budenholzer, a Milwaukee trénere vezeti, Jokićékat pedig épp a Nuggets edzője, Mike Malone.

LeBron csapata (Nyugat): Stephen Curry, James Harden, Kevin Durant, Paul Gorge, LeBron James, Russel Westbrook, Damian Lillard, Klay Thompson, Anthony Davis, LaMarcus Aldridge, Nikola Jokić, Karl-Anthony Towns, Dirk Nowitzki.

Giannis csapata (Kelet): Kemba Walker, Kyrie Irving, Kawhi Leonard, Giannis Antetokounmpo, Joel Embiid, Kyle Lowry, Khris Middleton, Bradley Beal, Ben Simmons, Blake Griffin, Nikola Vučević, Dwyane Wade, D’Angelo Russel.