2024. március 29., péntek

Lakóházra zuhant Kaliforniában egy kisrepülő, többen meghaltak

Lakóházra zuhant Kaliforniában vasárnap egy kisrepülő, ami miatt a ház kigyulladt. A balesetnek öt halálos áldozata és két sérültje van.

A kétmotoros Cessna414A típusú gép nem sokkal felszállása után csapódott az épületbe Yorba Linda településen. A gép egyelőre ismeretlen okból a becsapódás előtt darabjaira esett szét. Egyedül a pilóta tartózkodott rajta, aki meghalt. A további négy halálos áldozat a kigyulladt ház lakói.
A sebesülteket égési sérülésekkel szállították kórházba.
A legelső jelentések még két halottról és két sérültről szóltak.
Allen Kenitzer, a szövetségi repülésügyi hatóság szóvivője elmondta, hogy a gép Fullerton város repülőteréről indult, amely 15 kilométerre van Yorba Lindától.
A kétszintes épület kigyulladt, amikor a gép pilótafülkéje és egyik motorja belecsapódott. A másik hajtómű az utcára esett, ahol hatalmas lyukat vájt az aszfaltba - mondta Eliott Simpson, a nemzeti közlekedésbiztonsági felügyelet egyik vizsgálóbiztosa.
A Twitter közösségi netportálra feltöltött videofelvételen emberek rohannak egy lángoló házhoz, a földön pedig repülőgépdarabok - köztük egy légcsavar - hevernek.
Egy szemtanú azt mondta, olyan erős zajt hallott, mintha valami felrobbant volna. A detonáció megrázta a házat, amelyben lakik. A kigyulladt épülethez rohant, ahol azt látta, hogy a házból kijött egy nő, akinek megpörkölődött a haja. 
Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy baljós robajt hallott, amely egyre közeledett és egyre hangosabb lett. Kinézett az ablakon, és a távolban egy darabjaira hulló gépet látott zuhanni.