2024. március 29., péntek

Hatvan sertést kell megsemmisíteni

Mintegy hatvan sertést kell elpusztítani Sepsiszentgyörgy egyik negyedében, ahol a múlt hét végén igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését – közölte hétfőn Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetőjére.

Sepsiszentgyörgy többnyire romák által lakott nyomornegyede közelében múlt csütörtökön találták meg két elhullott sertés tetemét. Az elvégzett vizsgálatok péntek estére igazolták, hogy az állatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. Kiderült: a disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, többnyire a szeméttárolókból származó ételmaradékkal etették őket.
A hatóság három kilométeres körzetben védelmi övezetet, tíz kilométeres körzetben pedig megfigyelési övezetet jelölt ki. Fertőtlenítették az érintett gazdaságokat, és korlátozásokat vezettek be az emberek és járművek számára.
A romániai állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakhatóság (ANSVSA) február 1-jei összesítése szerint jelenleg Románia 19 megyéje 302 településén 1137 fertőzésgócot tartanak számon. Ezeknek több mint a fele a Duna-deltában van, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt terjedt el a kór.