Csáktornyai anziksz

Mák Ferenc

2019. február 3., 22:11

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Lendván, Király M. Jutka szerkesztésében a 2018. esztendő utolsó napjaiban megjelent Népújság Magazinjában, a Kerek Perec című színes lapban olvastam Horvat Silvija Csáktornya, a tollforgató hadvezér városa című, felettébb izgalmas írását. A beszámoló írója amolyan délutáni kirándulásként látogatott Lendváról a Muraköz egykori fővárosába, Csáktornyára, hogy a nyári kirakodóvásár forgatagában részese legyen annak a pannón ragyogásnak, amelyet a napsütés mellett a Zrínyiek emléke varázsolt a vidék hangulatába. A város viharos történelme során a XIX. század utolsó harmadában élte fénykorát, amelynek emlékei a sétálóutcában, a régi épületek – a Városi Kávézó, a Kereskedelmi Kaszinó, a ferencesek kolostora és a mellette magasodó templom – múlhatatlan eleganciájában ma is tetten érhetők.

A Zrínyi-emlék Csáktornyán (Fotó:Kerek Perec, Lendva)

A Zrínyi-emlék Csáktornyán (Fotó:Kerek Perec, Lendva)

Csáktornya a Mura és a Dráva folyók találkozásánál fekszik, s még őrzi emlékeit a magyar, a horvát és a vend nép közös múltjának. Itt, a Zrínyiek körülbástyázott otthonában írta Zrínyi Miklós (1620–1664), korának legnagyobb politikusa és gondolkodója a Szigeti veszedelem című művét, melyben a dédapa, a hadvezér Zrínyi Miklós hősi háborúinak történetét foglalta eposzba. A költő Zrínyi ugyancsak ebben a várban kezdte megszervezni a török elleni hadjáratait, majd a Habsburgok elleni fölkelést, mígnem tisztázatlan körülmények között 1664. november 18-án vadászat közben meghalt. Öccsét, Zrínyi Pétert, a horvát bánt, 1671-ben Bécsújhelyen lefejezték, fia, Zrínyi Ádám nem sokkal ezt követően, 1691-ben, huszonnyolc évesen, a törökkel vívott csaták egyikében esett el, s vele kihalt a XVI. és XVII. században magyarságunknak oly sok dicsőséget szerzett Zrínyi család.

1884–1918 között a csáktornyai tanítóképző intézet tanára, majd igazgatója, Margitai József szerkesztésében itt jelent meg mindvégig magyar és horvát nyelven a Muraköz–Medjimurje című hetilap, amely a XIX. század utolsó éveiben a Csáktornyán székelő Muraközi Tiszti Önsegélyező Szövetkezet, a Perlakon székelő Alsó-Muraközi Takarékpénztár és Önsegélyező Szövetkezet, s a Stridón székelő Muraköz-hegyvidéki közművelődési önképzőkör hivatalos közlönye volt, s beszámolt a polgárosodó Magyarország déli vidékeinek minden fontosabb eseményéről. Felelős szerkesztője a lap indulásakor így fogalmazta meg a programját: „A mi zászlónkra […] Muraköz van írva, annak a történeti nevezetességű vidéknek a neve, melynek népe elhagyatva áll őrt itt, a határon, és teljesíti hazafias kötelességét, dacára annak, hogy hazafiúi érzelmeinek tiszta búzája közé gyakran hintetik konkoly. Mi tehát kettős lapunkkal Muraköz érdekeit képviseljük kifelé, és a haza érdekeit idebent, Muraközben. E végből lapunk semmivel mással nem fog törődni, mint Muraközzel, és ami Muraközt érdekli.” S tette ezt megjelenésének harmincöt éve során mindvégig. Horvát változata minden valószínűség szerint a muraközi korabeli horvátok tájnyelvének egyedüli őrzője, s ilyen minőségében vált a terebélyesedő illyr-mozgalom nem kímélt célpontjává.

A magyar és horvát nyelven megjelenő társadalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilapban Margitai József hatalmas életműve mellett olyan írói pályák teljesedtek ki, mint a tanártársáé, Zrínyi Károlyé, aki 1905-ben megjelentette Csáktornya monográfiája című munkáját, melyet a csáktornyai lap A horvát uralom és az októberi diploma című részlet közlésével jelentett be. Gönczi Ferenc, a kiváló néprajztudós 1887-ben A zalamegyei vendekről című tizenhat, 1890-ben pedig a babonákat és a hiedelmeket összefoglaló Muraköz közgazdasági viszonyai néprajzi szempontból című nyolc részes tanulmányának közlésével a Muraköz lapjain bizonyította ifjú tudósi rátermettségét. Újváry Mihály 1889-ben Tapasztalataim a svájczi népnevelés terén címmel közölte naplóföljegyzéseinek részletét, a rákövetkező 1890. évben Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselő pedig A Dunántúl hivatása, mint nemzeti feladat címmel a Dunántúli Közművelődési Egyesület megalakításának jelentőségére hívta föl a figyelmet. 1893-ban a lap mozgalmat indított Gáspárits Mihálynak, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc muraközi mártírja emlékének a megörökítésére, egy évvel később, Szokoly Lajos Emlékezés gróf Zrínyi Miklós, a költő 1664. november 18-án történt halálára című tanulmányának közlésével hajtottak fejet a kiváló költő és a nagyszerű katona emléke előtt. Margitai József Emléktáblát Zrínyinek! című írásának 1901. február 17-i közlésével azután Csáktornyán és a Muraközben megkezdődött a Zrínyi-kultusz ápolása is, melynek eredményeként 1904. június 12-én ünnepélyes keretek között felavatták a Zrínyi-téren felállított monumentális emlékművet. Ünnepi beszédet Wlassics Gyula, a vidék országgyűlési követe mondott.

A Zrínyi-liget titokzatos csöndjében, szárnyaló turulmadárral a hegyében ma is áll a Zrínyi-emlék, oldalán a Szigeti veszedelem két sorával: „Híremet nemcsak keresem pennámmal / Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!” Egy korábbi utam során magam is letehettem virágcsokromat az obeliszk talapzatára, miközben a Kalapis Zoltán találta korabeli siratóének sorai jutottak az eszembe: „Nagy vadon erdőben, kit kevés szem látott, / Csak Isten tudhattya, miként lett halálod.” Mert néha gazdagabbak, s azzal együtt vigasztalóbbak a legendáink, mint amilyen maga az elénk táruló valóság. Erre emlékeztetett a minap Horvat Silvija Csáktornya, a tollforgató hadvezér városa című írása is.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége