2024. április 19., péntek

Az önkéntesség motiválta

A VM4K-ban Gazsó Orsolya tartott élménybeszámolót dél-amerikai kalandjairól

Gazsó Orsolya kommunikációs szakember, az Újvidéki Rádió műsorvezetője, nemrég több mint másfél hónapot töltött Dél-Amerikában. Ellátogatott Argentínába, Chilébe, Uruguayba és Brazíliába. Csütörtökön este a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, telt ház előtt az élményeiről mesélt. Gazsó Orsolyával Gruik Zsuzsa szociális szakember, lapunk újságírója beszélgetett.

Ahogyan azt Gazsó Orsolyától hallhattuk, két évvel ezelőtt szakmai gyakorlaton vett részt Észak-Amerikában, ahol kulturális menedzserként dolgozott, de mindig is vágyott Dél-Amerikába:

Gruik Zsuzsa és Gazsó Orsolya a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

Gruik Zsuzsa és Gazsó Orsolya a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

– Egyik barátom mesélte, hogy 2016-ban a riói olimpián volt önkéntes. Korábban ilyen lehetőségről nem is hallottam. Utánanéztem és rájöttem, hogy léteznek ifjúsági olimpiai játékok is, amit szintén négyévente szerveznek meg, tavaly pedig Buenos Airesben került rá sor. Jelentkeztem önkéntesnek, de azután ezzel nem is foglalkoztam, mert tudtam, hogy rajtam kívül még rengetegen szeretnének oda eljutni. Amikor a rendezvény előtt egy hónappal szóltak, hogy mehetek, nagyon meglepődtem. Ebbe a lehetőségbe viszont nem tartozott bele sem az út, sem a szállás, csupán napi egy meleg étel. Utánajártam és kiderült, hogy rengetegbe kerül a repülőjegy, de akkor már nagyon szerettem volna elmenni. Az jutott eszembe, hogy támogatókat keresek. Vajdasági vállalkozókhoz fordultam azzal a kéréssel, hogy járuljanak hozzá a repülőjegyemhez. Sokan visszautasítottak, nem is értették, miért akarok a világ másik felére menni ingyen dolgozni, de voltak akik támogattak, kisebb-nagyobb összegekkel, mert láttak benne fantáziát. Azt találtam ki, hogy nyomtatok egy pólót az utazásomat segítő cégek logójával, és abban mindenfelé fényképezkedek, népszerűsítem a közösségi médián, az utazásomról pedig cikkeket, beszámolókat írok – hallottuk Gazsó Orsolyától, aki korábban a Kosztolányi Dezső Színházban is dolgozott, és már ekkor fontosnak érezte a volontőr munkát.

– Az utazásra végül is az önkéntesség motivált, mert amikor KDSZ Desiré fesztiválján koordináltam az önkénteseket, láttam, hogy ez milyen sokat számít. Az olimpián sokrétű volt a feladatunk, például mi sorsoltuk ki, hogy ki kivel versenyzik, vizet hordtunk a versenyzőknek, segítettünk annak, aki lesérült, javítottuk a megrongálódott tollaslabdaütőket, megvigasztaltuk a veszteseket, békítettük azokat, akik összevesztek vagy épp csillapítottuk a rosszalkodó gyerekeket. Ott-tartózkodásom idején velem is készítettek interjúkat. Sokan meglepődtek, amikor hallották, hogy Szerbiából érkeztem. Nem is nagyon hallottak az országról, aki viszont tudott róla, annak rögtön Novak Đoković jutott az eszébe – tudtuk meg Gazsó Orsolyától, akinek elmondása szerint számos kalandban volt része élménydús utazása során.

– Mindvégig egyedül utaztam, egyedül laktam, mégsem éreztem magamat magányosnak. Magával ragadott a természet, az oda valósiak nyitottsága, kedvessége és szívélyessége. Szinte mindenfelé öleléssel fogadtak. Fontos volt számomra, hogy megismerjem az ottani embereket. Annyira élveztem az utazást, hogy az olimpia után is maradtam, meghosszabbítottam a repülőjegyemet. Habár jól tudok angolul, ez nem igazán volt hasznomra a spanyol, portugál nyelvterületeken, így telefonos applikáció segítségével kommunikáltam. Magyarokkal is találkoztam. Több ízben ott élő magyaroknál aludtam, ahol pedig nem voltak magyarok, ott az úgynevezett couchsurfing hálózatot használtam. Ezt igyekeztem úgy meghálálni, hogy magyaros ételeket főztem a háziaknak – mesélte Gazsó Orsolya, aki arról is beszámolt, hogy az élménydús tapasztalatain felbuzdulva jelentkezett a 2020-as tokiói olimpiára is önkéntesnek, és abban reménykedik, hogy majd oda is sikerül eljutnia.