2024. március 28., csütörtök

Búcsút intünk a létszámstopnak?

Csupán az egészségügyben háromezer dolgozóra lenne még szükség

Az év végéig minden bizonnyal feloldja az állam a közszférában bevezetett létszámstopot – tudta meg a Politika napilap, de nem nevezte meg a forrásait. A munkaerő számának növelését tiltó állami rendelet immár hatodik éve van hatályban, 2013-ban vezették be a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás részeként.

A friss információk szerint 2020-tól egy új rendszer szerint, a munkahelytervezés alapján vennének fel alkalmazottakat a közszférában. Ez annyit jelent, hogy a kormánynak már nem kellene minden egyes új munkahely esetében külön jóváhagyást adnia, hanem egyszer bólintana rá az adott állami szerv foglalkoztatási tervére, amely tartalmazná a teljes létszámra vonatkozó adatokat. Egy jelentést adnának le az illetékes minisztériumnak mindazok, akik új személyeket kívánnak foglalkoztatni, a tárca megvizsgálná a tervet, majd továbbítaná jóváhagyásra. Mivel február 5-éig ismét Szerbiában tartózkodik az IMF küldöttsége, ezt a kérdést is napirendre tűzik.

A Pénzügyi Tanács véleménye szerint az általános létszámstopot még 2015-ben fel kellett volna oldani. Egyes ágazatokban nagy a munkaerőhiány a tanács kimutatása szerint például az egészségügyben legalább háromezer alkalmazottra lenne még szükség. Az Adóhivatalban 500, a felügyelőségekben 300 dolgozó hiányzik. Rámutattak arra is, hogy a létszámstop miatt 2014 és 2017 között 36 ezerrel csökkent a határozatlan időre alkalmazott dolgozók száma.