2024. március 29., péntek

Összefogás Szabadka védelmére

Az 1849-es év, amilyen reménytelenül kezdődött, olyan kétségbeejtően folytatódott. A szabadságharc fő hadszínterén elszenvedett vereségek hatására a honvédség kivonult a délvidéki mellékhadszíntérről. A bácskai sereg Vécsey Károly tábornok, a későbbi aradi vértanú vezetésével 1849. január 20-án indult el Verbászról Szeged felé, ahova január 25-én érkezett meg. A katonákat a polgári lakosság is követte, akik féltek a közelgő szerb felkelők kegyetlenkedéseitől.

„[…] Becse, Ada, Zenta. Kanizsa magyar lakossága is a januáriusi zord időben futott-menekült, és helységről-helységre mint a hömpölygő hógomoly mindjobban szaporodott, legtöbbnyire a puszta életen kívül alig mentvén meg valamit. Még minap jómódú gazdák, most vagyontalan s mások könyörületére szorult földönfutók; sorsuk gyors változásával a földi szerencse állhatatlanságának élő tanúi, városunk lakosságában is azon meggyőződést érlelték meg, hogy földi javakban nem kell szerfelett bízni – Szabadka és Szeged számtalan sok menekültnek adott barátságos hajlékot” – írja a menekültáradatról Iványi István Szabadka Szabad Királyi Város története című munkájában.

Vécsey Károly azonban nem hagyta teljesen védtelenül a Bácskát. A tábornok attól tartott, hogy ha a szerb felkelők elfoglalják Szabadkát és Szegedet, akkor egyesülhetnek a temesvári császári csapatokkal. A két szomszédos alföldi városban két zászlóalj honvédet, két lovassági üteget, és egy század huszárt hagyott itt. Ezekből a hadakból alakították meg a IV. hadtestet, amelynek legfőbb feladata az alvidék védelme volt. A hadtest főhadiszállása Szegeden volt.

A bácskai sereg visszavonulásának hírére Knézi Antal alispán, a vármegyei tábori bizottmány elnöke a vármegyét és Szabadkát népfelkelésre szólította fel. A szervezést Bezerédi Miklós alezredesre és Végh Bertalan őrnagyra bízták. Azonban városunk nem volt egyedül a bajban. Számos magyar város küldött embereket Szabadka megsegítésére, többek között Kiskőrös ötszáz embert, Uszód község negyven nemzetőrt, Faisz Pest vármegyei község százhatvan embert. Ezenfelül Vécsey tábornok Szegedről újabb csapatokat, ezerkétszáz gyalogost és lovas katonát, és két század lovas nemzetőrt biztosított a városnak. Az érkező segélycsapatokat azonban a város vezetősége nem magának tartotta fenn, hanem azt a szerb felkelők által legjobban fenyegetett településre, Kishegyesre vezényelték.

Szabadka Városi Tanácsa január 27-én levelet írt az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének, azaz magának Kossuth Lajosnak Debrecenbe, amelyben reguláris katonákat kért a terület védelmére, mert a feladatra a képzetlen polgárok és nemzetőrök nem képesek. A levél kitért a város, Bácska védelmében betöltött szerepére is:

„Bácsmegyének legszebb s legnagyobb része oda van már, a haza oltárára annyit áldozott szegény nép, kétségbeesetten költözik – Szabadka áll még egy pár szomszéd magyar faluval Szeged szegletjéről: azon Szabadka, mely éltető ütere Szegednek, magtára a Kúnságnak, kulcsa felső Bácskának, azon Szabadka, melynek 45 000 lélekre menő lakossága annyit áldozott az árva hon oltárára, hogy minden szerénység mellett is elmondhatjuk felőle, miként bármely áldozó hatósággal versenyezhet.”

A szerb felkelő csapatok eközben egyre közelebb kerültek városunkhoz. Január 28-án elfoglalták Kúlát, és innen megindultak Zombor felé. Február 8-án a Tisza mindkét partján támadó hadműveletekbe kezdtek. Másnap már a Szeged melletti Szőregnél voltak, de visszaverték őket. Február 11-én elfoglalták Zombort. Az út nyitva állt Szabadka felé.