A totalitarizmus arcai

Dragomán György: Rendszerújra

Sándor Zoltán

2019. január 31., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A kommunista múlt borzalmai, a korunkra jellemző társadalmi bizonytalanság és egy eljövendő high-tech diktatúra rémképei elevenednek meg Dragomán György Rendszerújra című novelláskötetében. A történeteket a hősök szabadulási vágya, a cselekményekben megbúvó társadalomkritika, és posztapokaliptikus hangulatábrázolás jellemezi. A stílusukban, terjedelmükben és színvonalukban egyaránt változatos novellákat nyomasztó légkör lengi be, ami által a szerzőnek sikerül megteremtenie a szükséges koherenciát a kötetbe gyűjtött anyag között. A novellák cselekményének helyszínei zömében kísérteties helyek: sivár határvidék, lokátorállomás a hegytetőn, kórházi szoba, börtöncella, padlás, temető, kísérleti laboratórium, rozsdás sínpár, leégett erdő; a hősök a megalázottsággal, a félelemmel, a kiúttalansággal, a fájdalommal szembesülnek, cselekedeteiket legtöbbször a menekülési vágy motiválja, sokszor még akkor is, amikor ez a menekülés pusztító, nem ritkán önpusztító hatású. A különböző habitusú emberek mellett a novellahősök közt állatokkal, foglyul ejtett időutazóval, sérült szárnyú angyallal is találkozhatunk. A tudományos fantasztikum, a mágikus realizmus, a misztikum, a balladaszerű hangütés, a horrorisztikus elemek és a népmesei mozzanatok egyaránt megtalálhatók a kötetbe szedett egy híján ötven novellában.

A történetek sokszor a maguk módján a jelent idézik, vagy éppen azzal feleselnek, gondoljunk csak Zeuszra, aki embereket csempész át az országhatáron hámba fogott medvék hátán a Medvezsír című novellában, vagy a napjaink korrupciós ügyeire reflektáló Hangár című történetre, amelyben illegális atomhulladék-tároló üzembe helyezése váltja ki a bonyodalmat. Az Új lakóhelyünk című novella a kommunista korszak katonai kísérleteinek világába kalauzol, az Átváltozás Kafka híres novellájának hasonlóan hátborzongató átirata, amelyben a terrorizmussal vádolt Gregor biztosítási ügynök börtöncellájában bogárrá változik, a bodori atmoszférájú Gát pedig apró epizódokban mesél egy elárasztott városról, ahonnan olykor üzenetet küldenek a fennlakóknak. Egyes történetek parabolaként is olvashatóak, mint például a szatirikus hangnemű Beavatkozás című, amelyben az amatőr agysebész motorfűrésszel készül végrehajtani az érzéstelenítés nélküli beavatkozást a bizalom jelképeinek tartott szíjakkal és láncokkal ágyhoz kötözött páciensen, megköszönve neki a bizalmat, amiért őt választotta, az ő kezébe adta a sorsát és a jövőjét. Nem szükséges túl nagy fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy az önjelölt doktor monológjában ráismerjünk a demagóg politikusra, aki hatalomra kerülését követően eszközök közt nem válogatva igyekszik érvényesíteni akaratát a zsákmánynak tartott társadalomban.

Magvető, Budapest, 2018, 264 oldal

A kötet jelentős hányadát sci-fi elemekkel operáló alkotások teszik ki, amelyek egy technokrata futurisztikus világ árnyoldalait lebbentik fel az olvasó előtt. Szó esik ezekben a történetekben öntudatos járművekről, a fölösleges agykapacitás bérbeadásáról az Alzheimer-program keretében, vagy fiatalemberekről, akik nyitott szemmel fekve, az orrlyukon keresztül az agyba csatlakoztatott csápkábel révén minden hajnalban a harcmezőre vonulnak. Olyan jövőképet tárnak elénk ezek a novellák, amelynek előképei már most felfedezhetők, éppen ettől hihetők a bennük foglaltak, ettől működnek és ezért hökkentenek meg, gondoljunk csak a japán férfira, aki nemrég egy hologramot vett feleségül; a kényelem kedvéért a bőrük alá mikrocsipet injekciózó svédekre; vagy a készülőfélben lévő állampolgár-minősítő kínai rendszerre. Az orwelli ihletésű kötetcímadó novella éppen egy ilyen csúcstechnológiai rendszerbe vezet be. A disztópikus világban az elbeszélő hőst a kontaktlencséje ébreszti, az állampolgárok teljes megfigyelés alatt állnak, minden cselekedetüket és gondolatukat kíséri és értékeli a rendszer, majd az adott hazafipontok alapján rangsorolja őket, aminek függvényében jár a jutalom vagy a büntetés.

A totalitarista rendszer természetrajzáról leginkább a Rabság című novella árulkodik. A börtönbe új igazgató érkezik, sorra körbejárja az intézetet: a sötétzárkát, a világos cellát, a fekete cellát, a tükörfalú cellát, saját irodáját. A rendszer embereként elégedett a beosztásával, azonban lassan rá kell ébrednie, hogy a rendszer tökéletessége abban rejlik, hogy azokat is képes saját rabjaivá tenni, akik úgymond annak a haszonélvezői, vagyis a totalitarista beállítottságú rendszerben mindenki áldozat, a leginkább talán éppen azok, akik még csak nem is lázadnak ellene, és a maguk által teremtett rendszer önkéntes foglyaiként még a szabadság iránti vágytól is meg vannak fosztva. „Ez a hely nem a büntetésről szól, nem az átnevelésről, és nem is a megsemmisítésről, egyetlen célja a megszüntetés – állapítja meg az igazgató egy idő után a börtönről. – Akit ide zárnak, az anélkül szűnik meg létezni, hogy elnyerhetné a pusztulás szabadságát, a lét és a nemlét közötti mezsgyére kerül, létezésének egyetlen értelme, hogy tudja, többé már nem létezik. Gondolkodik, tehát nincs. Ez itt nem egy rendes börtön, ez a nemlét iskolája, akit ide zárnak, az már csak egy kísértet. Itt nem foglyok vannak, hanem eleven trófeák, élő és lélegző múzeumi tárgyak, győzelmi totemek.”

A legtöbb novella mögött egy sokrétű történet húzódik meg, a szerző sokszor csupán néhány kiragadott kockát ábrázol a nagy mozaikképből, egyetlen szituációt mesél el, vagy mindössze csak egy képet villant föl, és az olvasónak ezekből a foszlányokból kell összeraknia a teljes történetet. Bizonyos novellák esetében ez a minimalizmus telitalálatnak bizonyul, a megadott részletek által könnyedén lekerekíthető egy történet, ám olyan szövegek is megtalálhatók a kötetben, amelyek ilyen tekintetben némi hiányérzetet hagynak maguk után, ami részben talán azzal is magyarázható, hogy több novella létrejöttét fénykép, festmény, grafika vagy szobor inspirálta. Erős vizuális töltetük ellenére, ezeket a novellákat, akárcsak néhány anekdotikus históriát és gyerektörténetet, meglátásom szerint nem kellett volna felvenni a kiadványba. Egy szigorúbb válogatás kétségtelenül egységesebb, egyben színvonalasabb kötetet eredményezett volna.

Ettől eltekintve a Rendszerújra súlyos olvasmány, amely a maga képzelt világai által meggyőző művészi erővel reflektál korunk égető kérdéseire. A novellákban visszatérő motívumként jelenlevő reménytelenség és borzalom által hatásosan érzékelteti az ember kiszolgáltatottságát embertársainak, a társadalmi körülményeknek és a mindenkori hatalomnak. És a hatalom esetünkben leginkább totalitarista jellegű. A kötet legsikerültebb novellái kivétel nélkül mind a totalitarista rendszerekről szólnak. Olyan rendszerekről, amelyekben az ember mindig valamiféle elnyomásnak van kitéve. Ez az elnyomás köthető megkövetelt ideológiához, mindenható diktátorhoz, reklámok manipulatív hatásához, gépeknek való alárendeltséghez, mindenhez, ami közvetetten vagy közvetlenül felfüggeszti az ember szabadságát és szabad választási lehetőségét. Dragomán György novelláiban a kommunista diktatúra jellegzetességei, napjaink fogyasztásközpontú látszatszabadsága és egy jövőbeni high-tech diktatúra részvétlensége észrevétlen fonállal kapcsolódnak össze egyetlen totalitarista rendszer különböző állomásaivá. Az embernek, ha ember akar maradni, nem marad más hátra, mint a lázadás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége