2024. március 28., csütörtök

Örökségséta

A Novi Sad 2021 Alap nyilvános pályázatot hirdetett, azoknak a jelentkezésére számítanak, akik érdekes történeteket tudnak a tartományi székvárosról és környékéről.

A Novi Sad 2021 Alap pályázatára azok jelentkezését várják, akik érdekes történeteket tudnak Újvidékről, és a környező településekről (Dávid Csilla felvétele)

A Novi Sad 2021 Alap pályázatára azok jelentkezését várják, akik érdekes történeteket tudnak Újvidékről, és a környező településekről (Dávid Csilla felvétele)

A pályázóknak az a dolguk, hogy leírják az emlékezetükben fellelhető, érdekes helyi legendákat, eseményeket – személyes szemszögből megközelítve.

Az Örökségséta elnevezésű projektum keretében a Novi Sad 2021 Alap olyan történeteket vár, amelyek személyes tapasztalatokra, emlékekre épülnek. A projektumnak az a célja, hogy megörökítse azokat az eddig ismeretlen történeteket, eseményeket, amelyek Újvidékhez, és a környező településekhez fűződnek.

A pályázatra azok is jelentkezhetnek, akik egy-egy előadással, produkcióval, tárlattal, fotókkal vagy alternatív művészeti formákkal szeretnének hozzájárulni a városi hagyományok megőrzéséhez.

A projektum megálmodói azt szeretnék elérni, hogy ne csak a történelemkönyvekből merítsük az Újvidék hagyományaihoz fűződő információkat, hanem az egyéni tapasztalatok, emlékek is hozzájáruljanak a tradíció megőrzéséhez. A Dnevnik napilap honlapján közzétettek szerint a polgárok a történeteik, emlékeik bemutatásával hozzájárulhatnak Újvidék nem hivatalos történelmének a megismeréséhez, amivel bizonyos idő után a tartományi főváros hagyományának részévé válhatnak, még sokszínűbbé téve kulturális hagyománytárunkat térségünkben.

A Novi Sad 2021 Alap a tervek szerint összesen 15 projektumot támogat, ezekből 10 újvidéki tematikájú, a peremvárosi településeket (Ürög, Belcsény, Karlóca) érintő témákból pedig ötöt finanszíroznak. Minden projektumra 120.000 dinár vissza nem térítendő támogatást különítettek el.

A nyilvános pályázati felhívás ideje alatt az érdeklődők konzultációkra járhatnak a projektumba részt vevő oktatókhoz, akik minden szükséges információt megadnak, ezenkívül pedig ötletekekel látják el a pályázókat. Az érdeklődők február 5-éig küldhetik be projektumelképzeléseiket a következő címre: konkurs@ns2021.rs.