2024. április 19., péntek
ATLÉTIKA – SZABADKA

Új pálya, új lehetőségek

A Spartacus Atlétikaklub versenyzői valamivel szerényebb eredményekkel zárták a 2018-as idényt, ám a közelmúltban átadott új pályának köszönhetően jövőre az eredmények minden bizonnyal még jobbak lesznek. A szezont Ubori Lászlóval, a klub főtitkárával értékeltük.

A szerényebb eredmények nemcsak a korábbi pálya gyenge minőségének tudhatók be, hanem annak is, hogy a legjobb szabadkai atléták Újvidéken, Belgrádban vagy Magyarországon folytatják egyetemi tanulmányaikat, és az ottani klubok színeiben versenyeznek.

Egykori atlétáink a nálunk szerzett tapasztalatokra és a négy edzőtől kapott alapokra bátran építhetnek. Mindannyian a bővebb válogatott keret tagjai, és a jobb anyagi feltételekkel rendelkező klubokban jobban fel tudnak készülni a rájuk váró megmérettetésekre. A mi klubunkban tavaly mostoha feltételek uralkodtak, az idény egy részében az öltözőben és az edzőteremben melegítésünk sem volt, a pályánk állapota pedig tudjuk, milyen volt. Az országos atlétikai szövetség ranglistáján kissé hátrább kerültünk, de feltételeink javulásával az idei év végén minden bizonnyal előrébb szerepelünk majd – mondta Ubori.

A kedvezőtlen körülmények ellenére azért a kiváló eredmények az elmúlt idényben sem maradtak el. A fiatalabb pionírok (11-12 évesek) mezőnyében Minja Kopunović 507 centimétert ugrott távolba, és ezzel az országos bajnokságon bronzérmet szerzett. Ezt követően 60 méteren is rajthoz állt, ahol 8,75-tel ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2003-as születésű Nina Crnković ugyanezen a távon 8,74-es eredménnyel ért célba, így a 15 évesek mezőnyében ő is érmet szerzett. A 14 éves fiúk mezőnyében Maksim Puškar 300 és 800 méteren is országos bajnoki címet nyert, az országos mezeifutó-bajnokságon pedig a dobogó második fokára állhatott. Edzőpartnere, Dario Bašić Palković mindkét távon közvetlenül Maksim mögött zárta a futamokat. A serdülőkorú Jovana Vukas 400 méteren 58,24-gyel bronzérmet nyert, 100 méteren pedig 12,63-mal szintén előkelő helyezést ért el. A felnőttek között Dijana Šefčić hozta a tőle megszokott eredményeket, hiszen a rutinos hölgy súlylökésben és diszkoszvetésben is országos bajnok lett, és ezzel immár huszonnégy országos bajnoki titulussal dicsekedhet. Emellett képviselte Szerbiát a Balkán bajnokságon is. A veteránok közül Kasziba Szilveszter a tartományi bajnokságon ezüstöt nyert, valamint a Balkán-bajnokságon is dobókörbe állt, akárcsak Sinkó Árpád, aki ugyancsak a Balkán-bajnokságon képviselte a szabadkai és a szerbiai színeket. A súlylökés népszerű szám a klubban, mivel három fiatal tehetség, Tea Majstorović, valamint a gunarasi Csorba Tamás és Csorba Orsolya is eredményes évet zárt. Tamás súlylökésben a második, kalapácsvetésben pedig a harmadik helyen végzett az országos bajnokságon.

A versenyzőkkel négy edző: Zvezdan Kalmar, Bela Evetović, Blanka Kubatović és Kőrösi József foglalkozik. Közülük csak Kőrösi a hivatásos edző, tehát a községtől csak egyedül ő kap fizetést. A többiek a tagsági díjból befolyó összegből részesülnek némi juttatásban. Szeretnénk, ha még legalább két edzőnek biztosítva lenne a fizetése, a legjobb pedig az lenne, ha mindhárman felkerülhetnének a fizetett edzők listájára – emelte ki Ubori.

A klub régi vágya teljesült, hiszen november 30-án átadásra került a felújított városi stadion, a teljesen új atlétikai pályával.

A szerb kormány 67 millió dinárt választott ki a városi stadion felújítására, és ebbe az atlétikai pálya is beletartozott. A pálya alkalmatlansága miatt évtizedekig nem rendezhettünk versenyt Szabadkán. Ahhoz, hogy az atlétikának újra becsülete legyen, a gyerekeknek színvonalas versenyeket kell látniuk. Szeretnénk minél több gyereket sportolásra ösztönözni, elmozdítani a számítógép és a táblagép elől. A klub egyik alappillére a gyermekatlétikai program, melyet Kőrösi és Kalmar vezet, én csak besegítek a munkába. Az iskolai testnevelési órákon a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által kiírt program szerint fejlesztjük a gyerekek gyorsaságát, koordinációs készségét, robbanékonyságát és ugrókészségét. A mai gyerekeken egyre több a súlyfelesleg, nagyon keveset mozognak, mi pedig a tornaórákat játékos módon vezetjük. Két általános iskola, a Széchenyi István és a Kizúr István iskola kapcsolódott be a programba. Minden gyereket bevonok a munkába, a kétballábasakat és a ducikat is. A gyerekek a foglalkozás során kitartóbbakká válnak, megtanulnak egymásért küzdeni, és a csapatszellem is erősödik bennük. A Széchenyi István Általános Iskolából külön köszönet illeti Kobleher Lenkét és Poljaković Gyöngyit, a Kizúr István Általános Iskolából pedig Papp Izabellát, Soós Istvánt és Arnold Angélát, akiknek a segítsége nélkül a programot nem tudnánk végrehajtani. A program nemcsak az atlétikának nyújt széles alapot, hanem olyan készségeket is fejleszt, amiket a gyerekek más sportágban is felhasználhatnak – mondta.

Felújítják az öltözőket, valamint új sportszereket (diszkoszokat, gerelyeket, szivacsokat, elrugaszkodó léceket, rudakat, gátakat) is kap az egyesület. Eddig a klub keretében működött a bírói szervezet, a közelmúltban azonban megalakult a Szabadkai Atlétabírók Szervezete, melynek eddig mintegy negyven tagja van.

A klubot főleg Szabadka önkormányzata támogatja, tőlük évente 560 ezer dinárt kap az egyesület, ami fedezi utazást a versenyekre. A város biztosítja az egyetlen fizetett edző juttatását is. Mellette néhány támogatója is van az egyesületnek, és rengeteget segítenek a szülők is, akik gyakran saját autóval viszik a gyerekeket a versenyre.

Az új pálya létrejöttével lehetőség nyílik versenyek szervezésére. A Spartacus az idén pályázatot nyújt be az országos serdülőbajnokság és -kupa megrendezésére, a hosszú távú célok közé pedig a B osztályú felnőtt Európa-kupa megszervezése tartozik, amelyen a nyolc válogatott mezőnyében a szerb válogatott is fellépne. Fontos cél még a gyermekatlétikai programban részt vevő fiataloknak a klubban tartása. Minden versenyszámra külön edzőt alkalmaznának, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha az edzők megfelelően meg lennének becsülve. A legfőbb cél azonban a gyerekek sportra való nevelése, hiszen egészségük csakis így őrizhető meg.