2024. április 19., péntek

Megkezdődött a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás

Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása, amelynek két indulója van, Horváth Csaba, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje.

A korábban bejelentettek szerint a győztes a májusi európai parlamenti választásokat követően az LPM által is támogatott Puzsér Róbert független jelölttel mérkőzik meg az ellenzéki főpolgármester-jelölti választás második fordulójában, bár egyes baloldali politikusok már megkérdőjelezik, hogy lesz második forduló is.

Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti elnöke hétfőn a fővárosban, a Nyugati téren, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az őszi önkormányzati választáson egy az egy elleni küzdelemnek kell lennie, így lesz esélye az ellenzéknek legyőzni a Fidesz–KDNP jelöltjét, Tarlós István főpolgármestert.

„Tarlós Istvánnak komoly támogatottsága van, de koránt sem legyőzhetetlen” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki történelminek nevezte a voksolást, mert először tartanak előválasztást Budapesten.

Mint mondta nyárra világossá válik, ki lesz a főpolgármester egyetlen kihívója. Azon véleményének is hangot adott, hogy az lesz a jelölt, aki a vasárnapig tartó előválasztást megnyeri.

Az MSZP fővárosi elnöke Horváth Csaba támogatására kérte a választókat, de hozzátette: bármelyik jelölt győz, teljes mellszélességgel fogják támogatni.

A demokrácia új minőségeként beszélt a baloldali pártok hétfőn indult főpolgármester-jelölti előválasztásáról Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje, aki – elmondása szerint – olyan főpolgármester-jelölt, majd főpolgármester szeretne lenni, aki együtt lélegez, együtt gondolkodik a várossal, és azt a programot valósítja meg, amelyet közösen alkotott meg a fővárosiakkal.

Karácsony Gergely hétfőn Budapesten, a Nyugati téren, az előválasztás egyik helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta, büszke arra, hogy a baloldali pártok rászánták magukat arra, hogy helyzetbe hozzák a demokrácia főszereplőit, a választópolgárokat.

Nemcsak beszélnek a demokráciáról – folytatta –, hanem ki is nyitják a politizálás kapuit, végre a fővárosiak dönthetik el, milyen Budapestet szeretnének és ki az a jelölt, akit ringbe küldenek a főpolgármester-választáson.

Szavazni személyesen vasárnap 12 óráig a főváros több pontján lehet. Az eredmény megállapítása vasárnap délután várható.