2024. március 29., péntek

Közbeszerzés a belgrádi metróra

Hamarosan egy újabb fázisába kerül a belgrádi metró megépítése. Ugyanis Belgrád város építési területekkel és építéssel foglalkozó igazgatósága közbeszerzést írt ki a metró első vonalának fő területrendezési tervének kidolgozására.

Mint ahogy a B92 hírül adta, a közbeszerzés szerint egy olyan tervezőcég jelentkezésére számítanak, amely kidolgozná a metró első vonalának sínrendszerére vonatkozó rendezési tervét, a részletes elemeivel együtt. Az első vonal a tervek szerint a Makiš települést köti majd össze Mirijevóval.

A közbeszerzés becsült értéke 12 millió dinár. Az a vállalat, amely megnyeri a közbeszerzési pályázatot, végzi majd a földtani felvételezést, illetve a digitális topográfiai tervet is.

A közbeszerzésre jelentkezők elbírálásakor a felajánlott legalacsonyabb ár az egyik, döntő kritérium. A jelentkezőknek a közbeszerzési ajánlataikat február 25-éig, a pályázat végső határidejéig kell benyújtani.