2024. április 16., kedd

Az amerikai igazságügyi tárca vádat emeltet a Huawei kínai óriásvállalat ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen - jelentette be sajtótájékoztatóján Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter.

A Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, Wilbur Ross, a kereskedelmi tárca irányítója és Christoper Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója jelenlétével tartott sajtótájékoztatón Whitaker közölte: az egyik ügyben tizenhárom rendbeli, a másikban pedig tíz rendbeli bűncselekmény gyanúja miatt kérte a vádemelést. Az egyik keresetet az igazságügyi tárca egy New York-i bíróságnál, a másikat Washington államban nyújtotta be.
A tizenhárom rendbeli bűncselekmény miatti kérelem a Huawei Technologiesra és két leányvállalatára, valamint Meng Van-csoura vonatkozik. A vádpontok között banki és egyéb pénzügyi csalás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvés szerepel. Az amerikaiak szerint a Huawei nem mondott igazat a két leányvállalatához, a Skycom Tech-hez és a Huawei Device USA-hoz fűződő kapcsolatairól annak érdekében, hogy Iránban folytasson üzleti tevékenységet. Ezt a Huawei tagadja. A másik ügyben kereskedelmi titkok ellopásával, banki és pénzügyi csalással és az amerikai hatóságok félrevezetésével vádol ugyancsak a két Huawei-leányvállalatot az igazságügyi minisztérium. A kereset szerint a Huawei seattle-i leányvállalatai a T-Mobile német telekommunikációs cég amerikai leányvállalatától a Tappy névre keresztelt, okostelefonok tesztelésére kifejlesztett robottechnológiát lopott el. Az FBI igazgatója hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a vádak egyúttal azt is jelentik, hogy az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a Huawei-típusú vállalatok jelentette kockázatokat, ha lehetővé teszi az amerikai telekommunikációs infrastruktúrába történő belépésüket. Christopher Wray szerint a Huawei folyamatosan megpróbálta és megpróbálja kihasználni az amerikai vállalatokat és pénzügyi szolgáltatókat, és szakadatlanul fenyegeti a szabad és tisztességes világkereskedelmet.
Wilbur Ross kereskedelmi miniszter mindazonáltal leszögezte: a Huawei elleni lépés "teljes mértékben elkülönül" az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoktól. A Fehér Ház egyébként hétfőn bejelentette, hogy Donald Trump a héten fogadja Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettest, aki a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára érkezik az amerikai fővárosba. A Hszinhua kínai hírügynökség közlése szerint a Liu Ho vezette, tagjai között a kínai központi bank vezetőjét tudó küldöttség meg is érkezett Washingtonba.
A kínai külügyminisztérium mély aggodalmának adott hangot az amerikai bejelentés kapcsán. Sürgette az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a kínai cégek "indokolatlan elnyomásával", és vonja vissza a Meng Van-csou elleni letartóztatási parancsot. Hozzátette: Peking határozottan védelmezni fogja a kínai cégek törvényes érdekeit. Keng Suang, a tárca szóvivője azzal vádolta meg Washingtont, hogy a egyes kínai cégek "legitim és legális" működésének ellehetetlenítésére törekszik. Erős politikai célok, politikai manipulációk állnak mindennek hátterében - fogalmazott a szóvivő.