2024. április 25., csütörtök
BOLDOGASSZONY HAVI NAPLÓJEGYZETEK

Lakadalmazna az ördög

Mádé

6.

1764-et írtak akkor, és farkasordító hideg volt. De az ördög újra elérkezettnek látta az időt, s a felszínre hozta a poklot megint! Már korábban valamiért nagyon megharagudhatott a székelyekre. Lehet azért, mert számtalan fricskát és sok verést elszenvedett a csíkiektől. De előfordulhat az is, hogy csak a háromszékiek béketűrő népsége idegesítette fel azzal, hogy sehogy sem akart elpártolni a Jóistentől, hanem mindig buzgón imádkozott hozzá és a kegyelmes Szűz Máriához. Aminek vélt vagy valós, nyomós oka lehetett, az a székely igazságérzet, amely hol szókimondással büntetett, hol kemény tettekkel alázta azt, ami nem a törvényei szerint volt.

– Akarsz-e kockát vetni? Sakkozni? Kártyázni? Esetleg: számtanozni? – vetette fel éjfél után az álmatlanságában forgolódó Siskovicznak a tiszti puccere. Az altábornagy, akit erős fejfájások gyötörtek, csak pislogott: honnan tudja ez a szerencsétlen, hogy megint baja van? S egyébiránt, honnan szalasztották, ki osztotta be a közvetlen szolgálatába ezt a szegény ördögöt? Mert most épp a legnehezebbje nyomasztotta, hiszen a császárnő, Mária Trézsi, miután Buccow generális, az adózás és kötelező katonai besorozás ügyében sehogy se tudott dűlőre jutni az általa lenézett székelyekkel, neki adta át a nehéz feladatot! A szolga neve pedig igen különös volt: Belzebub. S ha csak felemlítődött, furcsállása miatt a környezete dőlt a röhögéstől. De el kellett ismernie, hogy ez a mosdatlan, szőrös, fancsali tekintetű tiszti puccer, a rútsága ellenére pontos és kimért volt, s a hasznára vált.

– Mi értelme lënne most a kockázásnak, jóembër? Itt most épp zëndülés van. Számolni këll minden eshetőségvel. Ha még nekem se sikerül mëgzabolázni őköt, ezek a székëlyëk még a Monarchiát ës mëg találják dönteni! S akkor nem hogy lefokoz, éngem le ës fejeztet a királyné! – fortyogott az altábornagy. S kisvártatva: – De ha tudnál olyan játékot mégës, ami múlasztja a fejfájásomot, nem bánom…

Hümmögött az ördög, nem akarta veszve hagyni az alkalmat. Törte a fejét, idegesen csóválta a farkát, mint valami kandúr, s egyszer csak felkunkorodott benne egy parázna gondolat! Kitalálta, hogy lehetne büntetésbe sodorni őket.

– Akkor hát, számoljunk! Tudja-ë kelmëd, hogyan mondják latinul azt, hogy székëlyölés?

– Hát: Siculicidium. Csak azt nem értëm, hogy jő most ez ide?

– Ha bé tudom bizonyítani, hogy ez a Siculicidium a székëlyölés éve, a kedvemétt mëgbüntetné-ë őköt? – kérdé Belzebub.

Siskovicz nem nagyon értette ezt a furcsa matematikát, bosszankodott, a fejét rázta, s kínjában felnevetett:

– Mëg hát! Na, idefigyelj. Fogadjunk! Ha bizonyítasz, én ës közéjük lövetëk! S ha nem elég, még a lovashuszárokot ës rëjik ëngedëm…

Hol zseniális matematikusnak mondták az ördögöt, hol meg tudatlannak, aki még háromig se tudott elszámolni. Ám az ördög valahogy mindig a fején találta a szöget.

– Ahogy gondolja!

Azzal valahonnan előhúzott valami nagy árkus papírt, s azt széthajtogatta. Vörös tintával, nagy kanbetűkkel rá volt írva:

1764 = S-I-C-V-L-I-C-I-D-I-V-M.

A szó minden betűje alá kunkorított egy-egy, a betűknek megfelelő latin számokat. Kivéve az S-t, mert annak nincs számmegfelelője, az tehát 0. Valahogy így:

0-1-100-5-50-1-100-1-500-1-5-1000.

– Na, most ezëkët adja ëssze, s látni fogja, hogy igazat mondok!

A számokat összeadta, s az eredményre úgy pislogott Siskovicz, mint béka a kocsonyából. Mert, hogy pontosan kijött az évszám: 1764! Nahát, ekkora okosságot még nem látott! Vagy háromszor összeadta, hátha valami tévedés van a dologban. De nem volt! S nem volt mit tenni. Katona volt, a szavát adta, illett teljesítenie az elvesztett fogadást. Akkor, vízkereszt hajnalában, riadót fújatott s leágyúztatta egész Mádéfalvát! S akkor még lovas huszárokkal is rárontottak a védtelen falu népére. Kegyetlenül vagdosták apraját-nagyját!

Csupáncsak eggyel nem számolt az ördög. Azokat a székelyeket, akik tiltakoztak a határőrezred felállítása, a vérszívó adóztatás és a kényszerű katonai besorozás ellen, nehezebb volt megtéríteni, mintsem megfordítani az Olt folyását. Ezek most menekülőre fogták, átgázoltak a befagyott folyón, be az erdőbe, a hegyek közé, s át Moldvába! Ott a katonai törvény már nem fogta őket. Akkor sokakat, köztük a zendülést vezető csíkrákosi plébánost, Zöld Pétert is elfogták, s a gyulafehérvári börtönbe vetették. Pár hónap nehéz raboskodás után ez a jóember a cellájában angyalt látott álmában, aki elmondta neki az árulás igaz történetét. Hogy Buccow tábornok meg az utódja, Siskovicz altábornagy valóban az ördöggel szövetkeztek, s ez lett az eredménye...

Akkor éjjel Zöld Péter tömlöcének ajtaja rejtélyes módon megnyílott, ő megszökött, s Moldvába érve – illik, nem illik – mindhármukat meg is átkozta! Elsőnek Belzebub törte ki a lábát: beszakadt alatta az Olt jege, amikor kora tavasszal a moldvaiakhoz kémkedni indult. A szanitécek, mert kénkő-büdösnek találták, valahogy rosszul pakolták össze a törött csontjait, ezért maradt örökre sánta.

Buccow tábornok is hamarabb kitörte a nyakát, mint gondolta volna. Mádéfalva óta a saját lova nem akarta a gazdáját a hátán megtűrni. Egy alkalommal, amikor sürgős dolga akadt a környéken, s hintóra kellett ülnie, az elé fogott lovak megbokrosodtak, s úgy nekivitték valami kerékvetőnek, hogy a hintó felborult, s a generálist maga alá temette! Na, kámpec!

Siskoviczra már másfajta büntetés várt. Bárói rangot kapott, és a katonai sikerei is mintha folytatódtak volna. De nem Isten áldásával! Mondani sem kell, hogy Mádéfalva után egyetlen nyugodt, átaludt éjszakája nem volt! A haláláig kínozta az a makacs fejfájás. Azt mondják, az utolsó szava is ez volt: Hál’ Istennek!

SZÓMAGYARÁZAT:

farokcsóvált-csóválta a farkát

béka a kocsonyából- Bukovinai székelyek mondása: Úgy pilog ki, mint béka a kocsonyából”

kerékvető- Kapuzati kő, ami a szárazbejárat sarkait oszlopként védte az esetleges sérülésektől

tömlöc- börtöncella

kámpec- vége