2024. március 28., csütörtök

Jól csak a szívével lát az ember…

Kellemes élményem volt nemrégiben, amikor házi olvasmányt dolgoztunk fel az 5. osztályban. Nagyon jó, amikor a tanárnak is vannak pozitív tapasztalatai.

Mindig félve adom fel elolvasásra, mert valójában nem elsősorban gyerekeknek íródott, s amellett, hogy meseszerű, nagyon komoly gondolatokat vet fel.

Az idén meglepetésemre mindenki elolvasta Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényét, néhányan már a nyári szünetben, vagy még előbb. Óvatosan, tapogatózva tettem fel a kérdéseimet. De kár volt izgulni, mert teljességében megértették, amit olvastak, bár az is lehet, hogy a kérdéseim útmutatók voltak.

Ez a történet is útmutató – a boldogsághoz. Hogy ha véletlenül elfelejtettünk volna bizonyos életigazságokat, akkor most itt az idő, hogy kijavítsuk a hibát. Igen éles tükröt tart elénk, hogy meglássuk, milyen a világ, milyenek a felnőttek. Ezek a tizenegy éves forma gyerekek éles szeműek, sokat látnak az élet forgatagából, amelyben élnek, véleményük van, és elég kritikusak. És igényük van a jóra, a szépre, elutasítják a durvaságot, a rosszat.

Beszéltünk a barátságról, az egymással törődésről, a megszelídítésről. Amikor is a róka azt mondja a kis hercegnek, hogy szelídítse meg, s akkor majd egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Utána felelősek lesznek egymásért. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, szépen elmondták, hogy a barátság számukra nemcsak úgy önmagában létező fogalom, hanem komoly dolog, a barátunk mellett kell lennünk nemcsak a jóban, hanem amikor szüksége van ránk. Ettől lesz szép az egész.

Manapság fontos az ember felelősségtudata, nem különben az, hogy megértsük, mi dolgunk a világon, mitől leszünk egyéniek, mint a kis herceg rózsája, vagyis másokkal nem összetéveszthetőek. Ezzel az ember, az egyén különlegességére utal. Megértették, hogy eszerint ők mindannyian különlegesek, s hinniük is kell ebben, így lehetnek igazán boldogok.

Mi mindannyian tanuljuk élni az életünket. Gyermekkorban ez persze nehezebb, bár segíti őket a jó családi háttér, a szülői törődés, gondoskodás. A rosszat nagyon jól meglátták a műben, összehasonlították a saját tapasztalataikkal. Ma is vannak függő emberek, mint az iszákos üzletemberek, vagy ilyen típusúak, akik elfelejtenek a családjukkal, környezetükkel törődni, parancsnak engedelmeskedők, akik nem képesek a saját fejükkel gondolkodni stb. Vagyis olyan emberek, akiknek nincs saját rózsájuk, valakijük, akivel törődhetnek. A felnőttek hibái nem tetszenek a gyerekeknek, nem is szeretnének ilyenek lenni. Az ő boldog gyermekkoruk mást sugall. Ők még a szívükkel gondolkodnak, s sugallják, hogy jó lenne mindig gyermeknek maradni. S hogy a felnőttekben is lakozik még a gyermek, azzal mesélték, hogy szüleik nagyon szívesen játszanak velük akár társasjátékot, vagy mást, kint a szabadban vagy nyaraláson. Ezért is szeretik például az áramszüneteket, s alig várják a hétvégét. Ők persze szerencsések, nem minden gyermek tapasztalja meg ezeket.

Mindenre volt saját élményük, meséltünk és életélményeket mondtunk, örömmel, izgatottan, mindenkit meghallgatva múltak az órák úgy, hogy észre se vettük. A végén pedig összegeztünk.

„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A róka szavai azt jelentik, mondták, hogy nem a külső a fontos, hanem az, hogy milyen az ember valójában. A bensőnk, emberi valónk szerint kell (kellene) megítélni egymást, kicsit gyermeknek maradni, hogy meglássuk a világban a jót, a szépet, legyen szeretet, gondoskodás. És akkor mindenki különlegesnek, fontosnak érezhetné magát, merthogy minden ember valamiért különleges is.