2024. március 28., csütörtök

A béke és a stabilitás a politikusoktól függ

Pahor: A politikusoknak tisztában kell lenniük felelősségükkel két ország kapcsolatának alakulásában

Noha Miro Cerar szlovén külügyminiszter kétségbe vonja Belgrád integrációs törekvésit, Aleksandar Vučić szerb államfő Borut Pahor, Szlovénia államfőjének mai belgrádi látogatása során kiemelte, Szerbia az Európai Unióhoz való csatlakozás útján szeretne maradni, azzal, hogy Oroszországgal is ápolni óhajtja eddigi jó viszonyát. Pahor kiemelte, Szlovénia támogatni kívánja Szerbia EU-törekvéseit, ám ehhez elengedhetetlen a Belgrád és Priština közötti kapcsolat rendezése.

A szlovén államfő az üzleti fórum résztvevőihez is szólt (Fotó: Beta)

A szlovén államfő az üzleti fórum résztvevőihez is szólt (Fotó: Beta)

Borut Pahor ma kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Belgrádba, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesítette őt Aleksandar Vučić államfő. Pahor a két ország viszonyának erősítése érdekében érkezett, ugyanakkor szót ejtettek a régióban uralkodó helyzetről, valamint Szerbia uniós törekvéseiről is. A szlovén elnökkel mintegy száz gazdasági szakember és vállalkozó érkezett, akik a kétoldalú gazdasági együttműködés megerősítésében látnak lehetőséget. Elsősorban a digitális üzletelés és közigazgatás iránt érdeklődnek, továbbá az idegenforgalom és más területek iránt.

Vučić szavai szerint az elmúlt tíz évben Szerbia és Szlovénia árucsere-forgalma 571 millióról 1,3 milliárd euróra nőtt, s ez azt bizonyítja, hogy egyre jobb a két ország együttműködése. Szavai szerint Szlovénia fontos partner, és reményét fejezte ki, hogy a következő időszakban növelhetők a szlovén beruházások és az áruforgalom is. Elmondta, hogy Szerbia csökkentette az államadósságát, ugyanakkor számos külföldi beruházás érkezett az országba, hiszen kedvezményeket és támogatásokat kínál a külföldi beruházóknak, ami mindenekelőtt a német és más EU-tagállam számára is vonzó lehet. Ennek ellenére továbbra sem elégedett, mint mondta, sok még a tennivaló, mindenekelőtt a joguralom terén.

Szerbia az árucsere-forgalom 61 százalékát az EU-val valósítja meg. Ha figyelembe vesszük a régió azon államait, amelyeknek a törekvése szintén az EU-integráció, akkor az arány eléri a 90 százalékot. Mint Vučić rámutatott, ez is bizonyítja Szerbia EU-viszonyulását.

Miután 4200 szlovén vállalat bonyolít le Szerbiával áruforgalmat, 1660 szerbiai vállalat rendelkezik szlovén többségi tulajdonnal, és több mint 400 vállalat ruházott be itt. A Szlovéniai Gazdasági Kamara várhatóan 2020-ban képviseletet nyit Belgrádban.

A BÉKE ÉS STABILITÁS POLITIKÁJA

Borut Pahor, csakúgy, mint szerb kollégája, rámutatott a Szlovénia és Szerbia együttműködésében rejlő lehetőségekre, ám hozzátette, ahhoz, hogy fejlődést tudjanak elérni, a régió politikusainak eleget kell tenniük kötelezettségeiknek, a béke és a biztonság megőrzése érdekében. Hozzátette, bár a két ország véleménye nem egyezik mindenben, viszonya mégis felhőtlen, és e viszony megerősítése mindenképp hozzájárul a gazdasági fejlődéshez Európa ezen a részén. Belgrád és Ljubljana kapcsolatainak erősítése fontos a rendkívül összetett kérdések megoldásában is, így a határ kérdésében, de a reformok erősítésében, a joguralom felállításában, valamint a demokratikus intézmények működésében is.

Pahor és Vučić a Szerbia Palotában megtartott közös sajtótájékoztató után (Fotó: Beta)

Pahor és Vučić a Szerbia Palotában megtartott közös sajtótájékoztató után (Fotó: Beta)

– A felmerülő kérdések egyike sem egyszerű. Az EU-bővítésének folyamata feltehetőleg nem lesz olyan gyors, mint ahogy az Európa ezen a részén élő népek szeretnék, de Szlovénia támogatja a bővítési folyamatokat – mondta Pahor.

– Nem hiszem, hogy a Balkánnak a konfliktusok színterének kell lennie, ahol elegendő csak egy parányi szikra is, ami felszínre hozza a nézetkülönbségeket, az ellenségeskedést és a gyűlöletet – hangsúlyozta Pahor, közölve, hogy a nagyhatalmak ráhatása elkerülhetetlen, ám a régió politikusain áll, hogyan használják ki az államközi és a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket.

– Támogatom Aleksandar Vučić barátomat abban, hogy megoldást találjon Belgrád és Priština kapcsolatára, a két nép megőrzésének szellemében, a béke az együttműködés megőrzésével, annak érdekében, hogy a fiatalok Európának ezen a részén maradjanak, és ne a világban keressék a jövőjüket – mondta.

Szavai szerint a fiatalok itthon is képesek értéket megvalósítani, ám ehhez stabilitásra és békére van szükség.

Vučić kiemelte, miután Szlovénia támogatásáról biztosította Szerbiát az euróintegráció útján, arra kérte, segítse ennek a folyamatnak a felgyorsítását. Ebben szavai szerint nagy segítséget nyújtana a Koszovó által megszabott vámterhek eltörlése. Így arra kérte, hogy határozottabban emeljék fel hangjukat Szerbia mellett Brüsszelben.

ÓVATOSAN A HATÁRMÓDOSÍTÁSSAL

– Amikor 10 évvel ezelőtt Szerbiáról beszéltem az Európa Tanács ülésén, akkor is azt mondtam, hogy az EU-ban van a helye. Szerbia élvezi a támogatásunkat, és ezért lenne fontos, ha Vučić állást foglalna a tárgyalások kapcsán – mondta Pahor, majd rámutatott, mindenekelőtt a Belgrád–Priština-párbeszéd folytatására gondol.

Kiemelte, Szlovénia nem kíván ebben a kérdésben állást foglalni, ám szeretné felkínálni segítségét a kérdés mihamarabbi megoldásában. Erről részletesebben is tárgyalnak majd Tiranában, a Brdo Brioni folyamat csúcstalálkozóján (május 8-án és 9-én).

A határmódosítás lehetőségéről, amely Koszovó kapcsán felmerült, Pahor kiemelte, nem szabad elvetni semmilyen lehetőséget, ám figyelmeztetett, egyik megoldás sem okozhat kárt más államoknak a régióban.

MARADUNK AZ EU ÚTJÁN!

Miro Cerar, a szlovén elnök látogatását megelőzően a múlt héten Vlagyimir Putyin látogatását követően felvetette a kérdést: vajon Szerbia még mindig az eurointegráció útján van-e? Majd közölte, Szerbiának állást kellene foglalnia ebben a kérdésben, sőt megmagyaráznia viszonyát Oroszországgal.

Vučić a közös sajtótájékoztatón erre a kijelentésre reagálva közölte, hogy Szerbia nem folytat kettős politikát, mindenekelőtt a szerb érdekek mentén cselekszik. Nincs két szék, csak egy szerb szék van – mondta. Hozzátette, Szerbia politikáját nem irányíthatja senki, így Cerar sem. De miután Cerar Szerbia barátja, Vučić kiemelte, szerinte a szlovén külügyminiszter nem gondolta komolyan azt, amit mondott. „Valami történt vele azon a reggelen” – reagált Vučić Cerar mondataira.