2024. március 28., csütörtök

A haladó párti községi elnök rendelhette el az újságíró házának felgyújtását

Pénteken este letartóztatták Dragoljub Simonovićot, Grocka község elnökét. A gyanú szerint ő rendelte el Milan Jovanović újságíró házának a felgyújtását. Mindezt Aleksandar Vučić államfő jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Az elnök külön hangsúlyozta, hogy Dragoljub Simonović a Szerb Haladó Párt magasrangú tisztségviselője, és mint fogalmazott, ez az eset is azt bizonyítja, hogy a párttagság senkit sem fog felmenteni a felelősség alól. Azt is kiemelte, hogy az országban senki sem bánthatja az újságírókat, mert Szerbia biztonságos ország, és mindenkit megbüntetnek, aki a törvény ellen vét. Milan Jovanovićnak, a Žig Info helyi hírportál újságírójának házát a december 11-e és 12-e közötti éjjelen gyújtották fel. Az eset miatt nagy anyagi kár keletkezett, de senki sem sérült meg. Simonovićon kívül az ügy kapcsán már három személyt korábban letartóztattak.