2024. április 20., szombat

Rácsok mögött az önzetlen iskolaigazgató

Sok cégnek adott kölcsön, de egyik sem fizette vissza

Hivatali visszaélés, kölcsönök illetéktelen jóváhagyásának elkövetése miatt a rendőrség ma letartóztatta Ilija Samardžićot, a belgrádi Üzleti Szakfőiskola volt igazgatóját. Előállítását a szervezett bűnözés felszámolásával megbízott ügyészség rendelte el – számoltak be a belgrádi Blic napilapnak a részletekről.

Alapos a gyanúja annak, hogy az intézmény korábbi vezetőjeként Samardžić a törvényes előírásokkal és a kar statútumával ellentétben lépett fel, 781 millió dináros haszonra segített szert tenni különböző vállalatoknak az intézmény kárára, vagyis ekkora összeggel károsította meg a szakfőiskolát. A pénz szétosztása kapcsán nem konzultált senkivel, holott kötelezettsége lett volna az intézmény tanácsával is ismertetni a terveket. A gyanú szerint saját döntése alapján több cégnek is kölcsön adott jelentős összegeket, felhalmozva így az intézmény kintlevőségeit. A pénzt egyik kedvezményezett sem fizette vissza soha a szakfőiskolának, de az igazgató sem tett lépéseket a törlesztés érdekében – ismertette az ügyészség.

Samardžićot előzetes letartóztatásba helyezték, és a törvényes előírásokban megszabott 48 órán belül kihallgatják az ügyészség illetékesei.