2024. április 20., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Odakint még merőben havazik, amama azonban már a nyaraláson töri a fejét. Totál bezsongott országunk legújabb nagy barátjának, Palau elnökének az ajánlatától.

– Hallottad, Tegyula, a Tommy Remengesau meghívott bennünket a Csendes-óceánban úszni a cápákkal, azt mondja, feléjük vegetariánusok ezek a gyönyörű állatok. Mivel ez egy csodálatos barátság kezdete, lehet, hogy még üdülési akcióban is részesülünk!

– Igen, igen, Tematild, ők meg majd ezentúl vízummentesen jöhetnek hozzánk a Mokra Gorára túrót enni, meg a gučai pléhzenefesztiválra cupkázni – gúnyolóda atata. – Ja és ez a nagy testvériség a palaui néppel csupán annak a következménye, hogy az ország visszavonta Kozovó függetlenségének az elismerését. Most minden erről szól!

– Még a tavaszra esedékes rendkívüli parlamenti választások kiírása is káo ezen múlik – toppana be a zomzéd Zacsek.

– Már megenst választások lesznek?! – jajdula fel amama. – Utazzunk el, Tegyula! Képzeld, az ország 241 trópusi szigetből tevődik össze, és azokból csak 12 lakott. Mindig is lakatlan szigetről ábrándoztál!

– Mi tagadás, Tematild, vannak jelenségek, amelyek elől az ember legszívesebben lakatlan szigetre menekülne, például a kicsit sem vegán cápák elől – mondá rezignáltan a fater –, de eszem ágában sincs egy kis lubickolás miatt másfél napig repülni.

Amiről a Zacseknek egy történet jutott az eszébe.

Nemzetközi kongresszusra utazik egy csoport programozó, azonban repülőjük meghibásodik és lezuhan a Csendes-óceánba. Egyikük túléli a szerencsétlenséget, és egy lakatlan szigeten találja magát. Valahogy túlvészeli az első hetet, egyszercsak megpillant egy gyönyörű nőt a parton. A nő a sziget másik oldalára, egy megfeneklett hajó maradványához vezeti, add neki enni, inni, majd sejtelmesen közli vele:

– Most pedig elviszlek egy helyre, ahol teljesítem a legnagyobb vágyad.

– Tényleg?! Nem is sejtettem, hogy van interneted!

– De azt hallottátok, milyen szépen elénekelte a Dačić pacsirta a Kalinkát a Putyinnak? – kérdé amama.

– Hallottuk ám, zomzédasszony! – mondá a Zacsek. – Az orosz elnök meg is dicsérte, mondván, látszik, hogy az Ivica sokat gyakorol a Lavrov kollégájával.

– Tudom, hogy semmi közöm hozzá – jegyzé meg a fater –, de én mindig kellemetlenül érzem magam, amikor azt látom, hogy egy ország külügyminisztere egy másik ország vezetője előtt... hát hogy is mondjam... méltánytalanul viselkedik. Mert privát személyként mindenki a szíve szerint bohóckodhat, de miniszterként egy államot képvisel.

– Nem tudom, a palaui Tommynak énekelt-e – veté fel a kérdést amama.

– És ha igen, hogyan: palaui, japán, szonszorol vagy tobi nyelven? – kuncoga a Zacsek.

– Én meg arra lennék kíváncsi, hogy a zerb államférfiak felkínálták-e a palauiaknak kivitelre a csirke- és disznólábakat – töprenge a fater.

– Nem lenne nagy biznisz – mondá a Zacsek –, az egész országnak alig van húszezer lakosa, kevesebb mint Becsének.

– Jééé – így amama –, még ilyen egzotikus helyről is elvándorolnak az emberek?

Aminek apropóján a Zacsek elmeséle egy gastarbeiteres viccet.

Jön haza a családanya a munkából két degeszre tömött cekkert cipelve magával. Leteszi a csomagot a nappaliban, kisfia és kislánya azonnal nézegetni kezdik mi minden van a szatyrokban.

– Anya, anya, ezt mind apa küldte Németből? – kérdik lelkesedve a gyerekek.

– Ugyan már! Ha mindig mindenben rá várnék, még ti se lennétek.

Amamával ellentétben azonban atata inkább telelni menne. Egyenesen a svájci Davosba, hátha eme magaslati gyógyhely jót tenne a közérzetének. No meg azért is, mert a sieléshez nem kell levetkőzni, és a kerekedő pocakkal kérkedni.

– Az Oxfam civil szervezet adatai szerint tavaly tovább mélyült a szakadék a gazdagok és a szegények közt: 2018-ban a világ 26 leggazdagabb emberének vagyona egyenlő volt a 3,8 milliárd legszegényebb összvagyonával – mondá a fater. – Ki tudja, lehet, hogy összefuthatnék a héten megtartott Világgazdasági Fórum valamelyik kőgazdag résztvevőjével.

– Vagy a Vučkóval – röhöge a Zacsek –, merthogy ő is tiszteletét tette e mondén üdülőhelyen, nem is akárhogyan: előadást tartott a sajtószabadságról, merthogy az idei fórum egyik fő témája a média helyzete volt.

– Nahát, a szervezők vajon honnan tudták, hogy a zerb államfő annyira ért a médiához, hogy ismereteit érdemes másokkal is megosztania? – töprenge el amama.

– Rejtély, Tematild – mondá atata –, mindenesetre sok érdekeset hallhattak tőle a résztvevők, például elmondta, hogy Zerbiában nem büntetik az álhírek terjesztőit, nem is tudnák hogyan, mert azonnal a szabadság korlátozásával vádolnák meg a hatalmat, meg azt is kifejtette, hogy a tények immár kimentek a divatból, ma az érzelmeket lehet igazán eladni.

– Hallja, zomzéd, lassan kezdem kapiskálni egyes hazai médiaházak zerkesztéspolitikáját – kuncoga a Zacsek, és elmeséle egy viccet.

Sétál az újságíró a kórház pszichiátriai osztályán, és megkérdi az orvost, hogyan állapítják meg, ki a dilis és ki nem az.

– Megtöltünk egy kádat vízzel, adunk az illetőnek egy kanalat, egy bögrét és egy vödröt, és megkérjük, hogy ürítse ki a kádat – mondja az orvos.

– Nyilván a vödörrel megy a leggyorsabban – mosolyodik el az újságíró.

– Az épeszű kihúzza a lefolyódugót.

Nincs azonban mindenki annyira oda a zerb államfőért, mint a Davosban tébláboló gazdagok. A polgári tüntetések tovább gyűrűztek a héten, egyre több városban vonultak az utcára az emberek, a belgrádi Bölcsészettudományi Kar 105, a Politikai Tudományok Karának pedig 85 tanára és munkatársa, illetve a Jogi Kar 28 professzora támogatásáról biztosította a tüntetőket, akik követeléseiket egyetlenegyre redukálták: a cél Vučić leváltása.

– A színész Nikola Kojo ihletett beszédében azt üzente az általa önkoronázottnak nevezett államfőnek, hogy túljátszotta a szerepét – mondá atata.

– Nekem az a transzparens tetszett a legjobban, amelyiken azt írta: „Mondj nemet a szendvicses bácsinak!” – vihoga amama.

– A tüntetők nagy kihívás elé állították a zellenzéket is – jegyzé meg a Zacsek. – Nemcsak a jelenlegi hatalmat, hanem a teljes politikai rendszert meg kell változtatni, mondják. A másik színész, a Branislav Trifunović fel is szólította az ellenzéket, hogy törekedjen arra, hogy elnyerje a polgárok bizalmát. Írják meg előre, hogyan váltsák le majd őket, ha nem lesznek jók. Azt mondta: elegünk van a hamis prófétákból, egyszerű emberekre vágyunk, akik azt fogják tenni, amiért fizetjük őket.

– Mit akart ezzel mondani? – kérdé amama.

– Nyilván azt, hogy a hatalom egyfajta kábszer – magyaráza atata. – Amikor valaki fontos tisztségre kerül, mintha egy párhuzamos univerzumba lépett volna, azonnal másként érzékeli a külvilágot, és elveszíti a kapcsolatot a valósággal.

Amiről a Zacseknek egy újabb vicc jutott az eszébe.

A paraszt bácsi igyekszik a parlamentbe. Biciklijét a falnak támasztja. Mire az őrök:

– Bácsikám, nem gondolja tán komolyan, hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét? Ide politikusok járnak!

– Politikusok?! Igaza van, akkor jobb lesz, ha lelakatolom.

n Pistike, cápákkal úszó turista és gazdagokkal síző zsurnaliszta