2024. április 20., szombat

Középiskolások adtak vért Zentán

Sokan most először voltak önkéntes véradók

A Vöröskereszttel és a zentai transzfúziós állomással együttműködve már több mint tíz éve szerveznek véradást a zentai Egészségügyi Középiskolában, évente két alkalommal – tudtuk meg Nagy Abonyi Zoltán igazgatótól. A véradás központosítása óta ez az első véradási akció a tanintézményben, ezt már a Vöröskereszt mellett a Vajdasági Vérátömlesztői Intézettel együttműködve szervezték. Ennek apropóján pedig szélesebb körű eseményben gondolkodtak:

Az egészségügyi iskola tanulói számára alapvető, hogy vért adjanak (Fotó: Nagy Abonyi Zoltán)

Az egészségügyi iskola tanulói számára alapvető, hogy vért adjanak (Fotó: Nagy Abonyi Zoltán)

– Mind a négy zentai középiskolában meghirdettük a véradást, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak tőlünk, de a Zentai Gimnáziumból, a Közgazdasági Középiskolából és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumból is jöttek véradók. Sokan most adtak vért először, kicsit meg is voltak szeppenve, őket bátorítottuk. A véradók pogácsát, innivalót és csokit is kaptak. A negyedikes tanulóinknak mintegy harmada ad vért, ami nagyon szép arány. Rajtuk kívül öt-hat rendszeres véradó a dolgozóink közül is kikerül. Nagyon örülünk annak is, hogy a mai véradásra olyanok is eljöttek, akik nem kötődnek az iskolához, de valahonnan értesültek az akcióról.

Hozzátette, a pénteki véradási akción mintegy hatvanan adtak vért, ami az előző évek tapasztalatához képest nagyon szép eredmény, különösen annak fényében, hogy sokakat az influenza miatt el kellett utasítani. Őket a következő, ősszel esedékes véradási akción szívesen látják viszont:

– Az iskola számára presztízst is jelent, hogy nálunk szervezik meg a véradást. Nekünk az egészség, az egészség terjesztése és védelme az elsődleges szempontunk.

Milan Muśkinja, a Vöröskereszt zentai szervezetének titkára elmondta, hogy a véradóknak több mint a fele az Egészségügyi Középiskola diákjai közül került ki:

– Csak a tizennyolcadik életévüket betöltött tanulók adhatnak vért, 450 milliliternyit veszünk le tőlük. Azért az iskolában szerveztük meg a véradást, hogy népszerűsítsük az emberiességet, és növeljük az önkéntes véradók számát. Erre már csak azért is szükség van, mert tavaly a tavalyelőtti évhez képest csökkent a véradók száma.

Elmondta azt is, hogy az egészségügyi középiskola diákjai már első osztálytól kezdve hasonló témákról tanulnak, ezért számukra nem félelmetes a véradás.

Az Egészségügyi Középiskola negyedikes diákjainak többsége először adott vért, hiszen nemrég váltak nagykorúvá. Motivációjukat firtató kérdésünkre egyöntetűen azt mondták, hogy a véradásra humánus cselekedetként tekintenek. Egyikük, Barkóci Alex azt is hozzátette, hogy egészségügyi iskola tanulójaként számára alapvető dolog a véradás, és bár most először volt alkalma részt venni egy ilyen akción, mindenképpen rendszeres véradóvá szeretne válni.