2024. március 28., csütörtök
AUSTRALIAN OPEN

Đoković fantasztikus játéka

Novak a döntőben minden tekintetben felülmúlta Nadalt – Zsinórban a harmadik, Melbourne-ben a hetedik, összesen a 15. Grand slam-diadal – Naomi Oszaka női bajnok és világelső

Novak Đoković Melbourne koronázatlan királya lett. Tegnap a Rod Laver stadionban csaknem leiskolázta a spanyol Rafael Nadalt, amivel az Australian Openen csúcsot jelentő eredménnyel, hetedszer lett bajnok. Đoković a wimbledoni és New York-i elsőség után Melbourne-ben is bajnok lett, tehát zsinórban már hármas nagy serlege van, így június elején esélye adódhat, hogy pályafutása során másodszor teljesítse a sajátos Grand slamet, a négy nagy torna egymás utáni megnyerését. A melbourne-i sikerrel Đoković 28:25-re vezet Nadal ellen az egymás közötti csatákban, 15. nagy serlegét nyerte, amivel az örök listán a harmadik helyre lépett Federer (20) és Nadal (17) mögött, vagyis elhagyta a 90-es évek nagy bajnokát, Pete Samprast, aki 14 GS-serleggel büszkélkedhet. Továbbá ez volt Đoković idei első, összesen 73. tornagyőzelme, és egyben a 14. egymás utáni idény, amelyben rendre nyert legalább egy trófeát.

Novak Đoković az ausztrál teniszlegendákkal, Roy Emersonnal, Ken Rosewall-lal, Frank Sedgemannel és Rod Laverrel (Fotó: Beta/AP)

Novak Đoković az ausztrál teniszlegendákkal, Roy Emersonnal, Ken Rosewall-lal, Frank Sedgemannel és Rod Laverrel (Fotó: Beta/AP)

Đoković ma 2635 pontos előnnyel vezeti majd a ranglistát, a 236. hetét kezdi meg a trónon, és mivel júniusig kevés pontot véd, Nadal pedig salakon sokat, lehetősége nyílik, hogy újbóli uralmát igazán hosszúra és fölényesre nyújtsa.

A mérkőzés Đoković akarata szerint indult. Novak a második játékban elnyerte Nadal adogatását, és 3:0-s vezetés után világelsőhöz méltó rutinnal zárta a játékrészt. A második egyenrangúbbnak indult, ám a spanyol 2:1-es vezetés után Đoković ismét teljes mértékben uralta a pályát, két breakkel öt játékot nyert zsinórban – az utolsó három ásszal zárta –, így már csak egy játszmára került a győzelemhez. A harmadik játszmában az addig sokkal passzívabb Nadal még közelebb került, breaklabdázhoz is jutott, de csak azután, hogy ismét elveszítette saját kezdőütését. 5:3-nál Nadal adogatott a maradásért, és Đoković két meccslabdához jutott. Az elsőt kihagyta, a másodikon azonban a spanyol fonákkal hibázott, így a 2 óra 5 perces egyenlőtlen csata – amelyben a győztes csak nyolc játékot engedélyezett ellenfelének, és csak kilenc önhibát vétett – véget is ért.

Naomi Oszaka japán teniszezőnő lett az Australian Open bajnoka, a szombati döntőben ugyanis három játszmában nyert a cseh Petra Kvitová ellen, és a diadal egyben azt is jelenti, hogy Oszaka a női tenisz 26. világelsője. A japán lett 2001 és Jennifer Capriati óta az első, aki megnyerte pályafutása első két nagy döntőjét, és leszámítva Serena Williamset, az utóbbi 15 évben csak a harmadik teniszezőnő Justine Henin és Kim Clijsters mellett, aki zsinórban két nagy tornát tudott nyerni. Hozzáadhatjuk még, hogy a 21 éves oszakai nemcsak hazája, hanem Ázsia első világelsője is.

Naomi Oszaka „civilben” is pózolt a serleggel, méghozzá a melbourne-i Brighton Beachen (Fotó: Beta/AP)

Naomi Oszaka „civilben” is pózolt a serleggel, méghozzá a melbourne-i Brighton Beachen (Fotó: Beta/AP)

A döntőben a várt nagy küzdelem alakult ki, noha a japán Oszaka sokkal gyorsabban is nyerhetett volna. A rövidítésben megnyert első játszma után Oszaka a másodikban 0:2-ről 5:3-ra fordított, és Kvitová adogatásán három meccslabdához jutott. Kihagyta őket, majd kétszer is leadta az adogatást, a döntő szettben viszont az 1:1-nél jegyzett break is elegendő volt a szép sikerhez.

A héten a Davis-kupa selejtezője miatt férfitorna nem lesz, csak néhány challenger, melyek közül a clevelandin Miomir Kecmanović is rajtol. A nők Szentpéterváron és a thaiföldi Huan Hinben szerepelnek. Utóbbin ott lesz Babos Tímea is, aki rajton a 21 éves és a ranglistán 78., tehetséges, szlovén Tamara Zidanšekkel találkozik.

MELBOURNE. – Az Australian Open döntőjében, férfiak: Đoković–Nadal 6:3, 6:2, 6:3, nők: Oszaka–Kvitová 7:6, 5:7, 6:4, férfipáros: Herbert, Mahut–Kontinen, Peers 6:4, 7:6, vegyes páros: Krejčiková, Ram–Sharma, Smith 7:6, 6:1, fiúk: Musetti (olasz)–Nava (USA) 4:6, 6:5, 7:6, lányok: Tauson (dán)–Fernandez (kanadai) 6:4, 6:3.

SZENTPÉTERVÁR. – A női torna selejtezője 1. fordulójában: Kužmová–Radanović 6:1, 6:4.

NEWPORT BEACH. – A challenger negyeddöntőjében: Fritz–Kecmanović 2:6, 6:4, 6:3.

SZINGAPÚR. – A női ITF-torna elődöntőjében: Han–Jorović 6:2, 6:3.

KAZANY. – A női ITF-torna elődöntőjében: Gaszanova–Gálfi 6:4, 6:4.

PLANTATION. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Bondár–Lazaro 6:3, 6:3, negyeddöntő: Bondár–Govorcova 6:4, 6:7, 6:1, elődöntő: Bondár–Eikeri 1:1 – félbeszakadt.