2024. március 29., péntek

Holnaptól OPENS 2019!

Sikeres együttműködés 42 ifjúsági szervezet között

Szombaton Újvidéken a zsinagógában tartják meg az Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját.

Az ifjúsági szervezetek képviselői politikusaink társaságában (Ótos András felvétele)

Az ifjúsági szervezetek képviselői politikusaink társaságában (Ótos András felvétele)

Az eseménnyel párhuzamosan három konferenciát tartanak, amelyeken a hazai résztvevők mellett európai partnerek is részt vesznek. A megnyitónapot a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban (SPENS) megrendezendő koncert zárja, amelyre mintegy tízezer fiatalt várnak. Az Európa Ifjúsági Fővárosa titulus a múlt év folyamán, számos rendezvényt és projektumot hozott a városnak, amelynek szervezésében és megvalósításában az ifjúsági szervezetek és fiataljaink egyaránt részt vettek. Az Európa Ifjúsági Fővárosa Újvidék 2019 – OPENS Ifjúsági Klub 2018-ban 42 szervezettel dolgozott együtt sikeresen, az Újvidéki Vásár Master Központjában megrendezett fogadáson tegnap aláírták a velük fenntartott, sikeres kapcsolat folytatását szabályozó szerződéseket. Az eseményen jelen volt Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, Dragan Milić sport és ifjúsági kérdésekkel megbízott tartományi segédtitkár és Vukašin Grozdanović, az Európa Ifjúsági Fővárosa Újvidék 2019 – OPENS koordinátora.

− Az OPENS koordinálja mindazokat az eseményeket, amelyek Újvidéken történtek és a fiataloknak-fiatalokról szólnak. Tavaly mintegy 75 ezer fiatal és 42 szervezet vett részt az OPENS által megszervezett 47 projektumban. Ezek az adatok is arról tanúskodnak, hogy Szerbia igyekszik felkarolni ifjúságát, és előtérbe helyezi érdekeiket. Nagy esemény elé nézünk, ugyanis szombaton, megtartjuk az Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját. Nemcsak a titulus megünneplése, és büszkén viselése a célunk, hanem az is, hogy lefektessük városunk ifjúságügyi politikájának az alapjait, és hogy a jövőben még sikeresebb projektumokat valósítsunk meg – hangsúlyozta Miloš Vučević polgármester.

A projektumok megvalósítására tavaly több mint 40 millió dinárt költöttek el költségvetési forrásokból, az idén megduplázták az OPENS 2019 rendelkezésére bocsájtott összeget.

− Az idén mintegy 90 millió dinár áll rendelkezésünkre. A szervezetekkel kialakított partnerkapcsolatok nagyon fontosak számunkra, hiszen a pályázatokat nem egyedül csináljuk, hanem ezekkel az ifjúsági szervezetekkel karöltve íratjuk, és az elképzelések megvalósításában is közösen veszünk részt. Az idén különböző tanfolyamokat is indítunk az ifjúsági szervezetek számára, mert úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos az, hogy fejlesszék képességeiket a projektumírás terén. Ifjúságunknak jobban meg kellene ismerkednie a költségvetési struktúrával, a törvényekkel, ifjúsági szervezeteinknek növelniük kellene népszerűségüket! Fontos az, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését mindez iránt. Igaz, hogy tavaly mintegy 75 ezer fiatalt mozgósítottunk, nagyon fontos az, hogy milyen eljárásmódot alkalmaztunk. Tribünöket, foglalkozásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, koncerteket tartottunk, mert azt szerettük volna megmutatni, hogy van rá kapacitásunk és érdekeltséget tanúsító körünk is. Tavaly is, akárcsak az idén, projektumaink köztársasági, tartományi és városi szintű támogatásban is részesültek – mondta Vukašin Grozdanović, az OPENS koordinátora.