2024. március 28., csütörtök

Johnny Depp Belgrádban

Még nem derült ki, hogy kikkel fog együtt dolgozni a szerb színészek közül

Johnny Depp ma érkezett meg a szerb fővárosba, a Minamata című film forgatási helyszínére – adja hírül a Tanjug. Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, ebben a produkcióban  ő játssza a főszerepet. A hollywoodi színész összesen 7 hetet tölt a Balkánon, ebből hatot Belgrádban, egyet pedig a montenegrói tengerparton – nyilatkozta korábban Aleksandar Tadić, a belgrádi Work In Progress produkciós ház igazgatója. Hozzátette, hogy még mindig nem lehet tudni, hogy lesznek -e a Minamata stáblistáján ismert szerb színészek. Annyi bizonyos, hogy a belgrádi forgatási helyszínen dolgozók 80 százaléka szerbiai.

Johnny Depp először 1992–ben járt a szerb fővárosban, és akkor még a Partibrejkers együttessel is zenélt. Ezután, 2010-ben Emir Kusturica szerb filmrendező meghívására jött el Szerbiába.