2024. március 29., péntek

Elhunyt Dušan Makavejev

Életének 87.  évében elhunyt Dušan Makavejev neves szerb filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Az 1950-es évek első felében kezdett rendezni. 1965-től forgatott játékfilmeket (Azember nem madár, Szerelmi ügy, avagy egy postáskisasszony tragédiája). Miközben a W. R., avagy az organizmus misztériuma (1971) című alkotása külföldön nagy sikert aratott, Jugoszláviában hevesen támadták a filmet, melyet végül be is tiltottak. Lenin emlékének és a kommunizmus „szent” eszméjének megsértése miatt Makavejevnek el kellett hagynia az országot. Párizsban telepedett le, itt készítette a filmtörténet egyik legprovokatívabb alkotását, a Sweet Movie-t, melyet az 1974-es cannes-i filmfesztiválon mutattak be. Ezzel a munkájával sikerült a kommunista Kelet után a kapitalista Nyugat haragját is kivívnia: a filmet több nyugati országban betiltották. Svédországban valósult meg a művész egyik legsikeresebb alkotása, a Montenegro (1981).  Az 1980-as évek végén visszatért Jugoszláviába, ahol 1993-ben forgatta utolsó játékfilmjét, A gorilla délben fürdik című alkotását.