2024. március 29., péntek

IN MEMORIAM: Lajber György

Elhunyt lapunk nyugalmazott munkatársa

Ismét vihar, életet elsöprő nehéz csapás járt a vajdasági magyar újságírás háztáján. Fát döntött, letiport, gyászba borított. Meghalt Lajber György, lapunk nyugalmazott óbecsei újságírója, szerkesztője. Vidéki újságíróként, belpolitikai munkatársként dolgozott. Élete végéig közreműködött a Magyar Szó szatirikus mellékletének, a Grimasz írásában. Szorgalmáról, kitartásáról, munkabírásáról mindig elismerően nyilatkoztak munkatársai.

Vérbeli vidéki tudósító volt. Újságíró, aki a napi hírközlés, mások történeteinek lejegyzése mellett saját történeteit, gondolatait, környezete anekdotáit, humoreszkjeit is lejegyezte, publikálta.

Péterrévén született, fakereskedőként kezdett dolgozni, de csakhamar elvégezte az újságírói főiskolát, és 1972-től 2004-ig, nyugdíjaztatásáig tagja volt a Magyar Szó szerkesztőségének, szerkesztette a Becse és környéke helyi oldalakat, ám nyugdíjba vonulását követően még hat évig napi rendszerességgel dolgozik a lapnak, élete utolsó évéig küldte humoros verseit napilapunk nyugdíjasoknak szánt oldalára.

Riportjai, humoros, szatirikus írásai több hazai médiában is meg jelentek. Évtizedekig közreműködött az Újvidéki Rádió magyar műsoraiban. Külmunkatársa volt a Dolgozóknak, de jelennek meg írásai a 7 Nap-ban, a zágrábi Magyar Képes Újságban. Több éven át tudósította a Belgrádi Televízió magyar műsorát, majd az Újvidéki TV külmunkatársa lett. Tíz évig vezetője, szerkesztője a Becsei Kereskedelmi Rádió magyar nyelvű műsorának.

Tevékenyen részt vett az óbecsei község közéletében is. A művelődési élet szervezője a Péterrévei Amatőrszínházban, majd a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, és a Városi Amatőrszínházban is, ahol több színdarabot rendezett. Számos nyilvános szórakoztató műsor szervezője, műsorvezetője. Sikeresen vezette a Magyar Szó élőújságait, így szinte az egész tartományt bejárta. Munkájáért, tevékenységéért több elismerést kapott. 1995-ben a Magyar Szó Életműdíját, 2004-ben a Motoros Szövetség Arany plakettjét, 2011-ben pedig Óbecse község-díját vehette át. Eddig négy önálló kötete jelent meg.

Korunk betegsége támadta meg szervezetét, amit kétszer is sikerrel visszavert, és a közelmúltig teljes értékű életet élt. Ám a harmadik jelentkezésekor már a kór diadalmaskodott.

A Magyar Szó szerkesztősége együtt gyászolja családjával. Nyugodjék békében!