Az elszakadásról hozott döntést követően Újvidéken átszerveződött az élet. Így a városban már 1919-ben a szerb trónörököst, Aleksandar Karađorđevićet várták, a város szláv eredetű lakosai.
Erről a polgármesteri hivatalt 1919. július 3-án értesítették, ami miatt rögtön összehívták a városi tanács rendkívüli értekezletét, amiről a tanács tagjait Jovan Živojinović főispáni jogokkal fölruházott polgármester értesítette. Az értesítéssel együtt az ünnepélyes fogadtatás forgatókönyvét is ismertette. Beszédében arra is javaslatot tett, hogy a kibővített városi tanács, amelybe a magyarokat is visszavették, szintén üdvözölje a „hőn szeretett régenst és trónörököst”, Aleksandart, akit felállással és éljenzéssel fognak köszönteni. Dr. Branko Nikolić, a tanács tagja, felszólalásában arra kérte a polgármestert, hogy a legfelsőbb helyre tolmácsolja Újvidék város örömét, őfelsége látogatása kapcsán. Ezt követően arról is döntöttek, hogy a kibővített városi tanács küldöttségei, „intim vacsorán” fognak találkozni a régenssel. A városi tanács többi tagja pedig egy általános fogadás keretében fog találkozni vele. Ezt követően a háromnapos látogatás részleteit ismertették a tanácstagokkal: a trónörököst a város küldöttsége a hajóállomáson várja,mivel Belgrádból hajón érkezik. Miután a trónörökös kiszáll a monitorból, elsőnek Bojović Petar vajda, a hadsereg parancsnoka üdvözli, majd katonai szemlét tartanak a polgármester jelenlétében. Feltételezhetően azért került sor katonai fogadtatásra, mert ezzel is jelezni akarták, hogy Újvidék a katonailag megszállt területen volt. Miután a trónörökös a városba kocsizik, írták a fogadás tervezetében, a számára berendezett lakás előtt „polgárlányok” fogják köszönteni kenyérrel és sóval a következő szavakkal: „Átnyújtjuk Őfenségének a kenyeret és a sót, és városunk életét és összes javait. Ezentúl uram ezeket te oszd meg közöttünk, mint e háznak az ura és házigazdája.” Ezen a fogadtatáson a városi tanács testületileg lesz jelen a többi „városban lévő testülettel” és a szomszédos községek képviselőivel. A „néptömegek” megszemlélése után a trónörökös a Sloboda, az egykori Erzsébet Szállodába vonul pihenőre, amely előtt, este fáklyás menetet rendeznek. Majd a polgármester estebédet ad a vendég tiszteletére, amelyen „átadja Őfenségének a várost”. Másnap reggel a polgámester és a vajda jelentést tesznek neki, jó reggelt kívánnak. Ezt követően Őfensége a városházába vonul, ahol fogadja a küldöttségeket. A küldöttségekkel Őfensége, a tervek szerint serklt (cirkel) tart, majd „bemutatja magát az erkélyen a polgároknak”. A trónörökös az egyházi emberekkel is találkozott, majd ebéd után Kamenicán várták. Este a városházán „intim vacsorát” terveztek, amelyre Bács megye főispánját is várták. Majd a Sloboda Szállóban az összes nőegylet tiszteletére rendezett táncmulatságon kellett részt vennie. A következő két napban Szabadkára és Zomborba várták a trónörököst, majd a negyedik nap végén, „visszatér Petrovaradinba, ahol a város polgármestere elkiséri a vár falaira, ahol a szabad ég alatt vacsorát rendeznek számára, majd ismét monitorra száll és visszatér Belgrádba. Az újvidéki magyarok közül a kibővített városi tanács tagjai kerültek a meghívott vendégek lajstromára. A II. hivatalos küldöttség tagjaiként Wágner Károly, Profuma Róbert, Ribiczei Kálmán, Paitz József, dr. Szántó Aladár, Irsai Antal, Palásti Antal, Szedlacsek Lajos, Szabó János, Szekeres Bálint és Horváth Lajos vettek részt, míg a különböző hivatalokból és szervezetekből Jó András főkincstárnok, György Lajos folyammérnök, Fáth Ferenc, a római katolikus egyház, az Újvidéki Hitelszövetkezet és a Cecilía társaság képviseletében, Dancsi Ábrahám, a beltéri Katolikus Kör, Meggyesi Ferenc, a katolikus Gimnázium igazgatója, Turczer Ferenc, a Felső Kereskedelmi Iskola igazgatója kaptak meghívót, erre, az akkor is jelentősnek számító eseményre. A városi tanács részletekbe menően megtervezte és kidolgozta a látogatás menetrendjét, amelyet a tanács 1919. július 17-én fogadott el. A magasrangú látogatás még akkor is, ha Őfensége kíséretében csak 10 személy volt, pénzbe került, amelyet a város rendes költségvetéséből fedeztek. Erre a célra 100 000 koronát láttak elő, ami nem is volt olyan kicsi, de elég sem. Így az előirányzott keretet 6452 koronával lépték át, míg a látogatás alkalmára elvégzett javítások és meszelések szintén, 18 181 korona költséget jelentettek, amelyekre „előbb-utóbb” sor került volna, de nem is számították, mert a különböző költségvetési tételekből fedezték, külön kimutatás nélkül”.
