Vajon hol van a hazájuk?

Migránsok között a nagykikindai befogadóközpontban

Fehér Ildikó

2019. január 24., 19:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.

– Te most akkor itt maradsz? – kérdezte.

– Nem, nekem van hazám, ott van a családom, visszamegyek, én ide csak táborozni jöttem – érkezett a válasz.

Ez a párbeszéd húsz évvel ezelőtt folyt egy magyarországi néni és énköztem, amikor a NATO-bombázás során majd egy hónapot Magyarországon töltöttem egy befogadóközpontban.

Most, húsz év után, én tettem fel ezt a kérdést Muhamednek. A válasz abban különbözött, hogy ő nem szeretne visszatérni hazájába, Tunéziába.

Muhamed folyékonyan beszél magyarul (Dávid Csilla felvétele)

Muhamed folyékonyan beszél magyarul (Dávid Csilla felvétele)

A feleségem és a kétéves kisfiam Magyarországon vannak. Valójában én is ott éltem, csak közbejött egy kis papírprobléma. Egyre nehezebbek lettek a dolgok a migránsválság miatt. Nem sikerült elintéznem a papírokat, így hazaküldtek. Most keresem a megoldást arra, hogy újra egyesüljön a család. Három hónapja vagyok Szerbiában. A befogadóközpontban jó helyen vagyok, hiszen van szállás, tartalmas programokat szerveznek. Focizunk, asztaliteniszezünk. Megvannak a feltételek a hideg időre is, van meleg víz és fűtés. Többre nincs is szükségem, csak a családomra. Nagyon megvisel ez a helyzet. Remélem, hamarosan újból együtt leszünk. Nem Magyarország az utolsó állomásunk. Azt szeretném, hogy a fiam jó iskolákba járjon, más nyelveket is megtanuljon. Most a magyar nyelvet tanulja, az arabot pedig már valamennyire tudja. Szeretem Magyarországot, ott nevelkedtem fel, ott vannak a barátaim, mindig oda fog húzni a szívem, de a jobb megélhetés érdekében nem szeretnék ott élni és dolgozni. A családom többi tagja Németországban él, oda szeretnénk eljutni, de ha lesz valami jobb munkaajánlat, akkor másik országot választok. Vannak ismerősök, barátok, akiknek a segítségére számíthatok. Nem is magam miatt csinálom mindezt, hanem azért, hogy a gyerekemnek jobb legyen. Tunéziában idegenvezetőként dolgoztam, magyar turistákat kalauzoltam, de ott csak akkor van munka, amikor szezon van, és nagyon nehéz megélni, amikor nincs munka – mondta tökéletes magyar nyelven Muhamed.

Kora reggel indultunk el Újvidékről Nagykikindára, a befogadóközpontba. Aznap reggel be is havazott. Hideg volt, nem nagy kedvel mentem, valami rossz érzés kerülgetett. Nem a migránsoktól féltem, hanem a visszatérő emlékektől. Ez a befogadóközpont is olyan kirekesztett helyen van, amilyenen annak idején én voltam. Sem bolt, sem emberek a közelben. A szél süvített. Az épület bejárata előtt néhányan cigiztek, csoportokba tömörülve beszélgettek. Nők búcsúzkodtak. Egy család épp beült az autóba, Szabadkára indult, ők azok a szerencsések, akik hamarosan Magyarország felé veszik az irányt.

Naponta kommunikálnak családtagjaikkal (Dávid Csilla felvétele)

Naponta kommunikálnak családtagjaikkal (Dávid Csilla felvétele)

A búcsú pillanata, a határ felé indulás előtt (Dávid Csilla felvétele)

A búcsú pillanata, a határ felé indulás előtt (Dávid Csilla felvétele)

Az újságírókat Aleksandra Dimić, a Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság képviselője fogadta, és ismertette velük az aktuális tudnivalókat.

– A szerbiai Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság felkészült a télire és az alacsony hőmérsékletekre. Jelenleg országunkban 16 befogadóközpont működik, ezek 4200-4300 migráns számára biztosítanak szállást. A központokon kívül még mintegy 120 migráns tartózkodik  hazánkban. A hideg idő miatt azok is jelentkeztek a központjainkban, akik eddig nem akartak bekerülni a rendszerbe. Ez alkalommal is felszólítást intézünk hozzájuk, hogy jelentkezzenek központjainkban, hiszen a szállás mellett ételt és egészségügyi ellátást is biztosítunk számukra, valamint különböző foglalkozásokat, műhelymunkákat is szervezünk. Az a célunk, hogy a Szerbiában eltöltött idejük elsősorban emberhez méltó, tartalmas és kreatív legyen. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a gyerekeket sikerült beiskoláztatnunk, így Nagykikinda területén négy általános iskolába, egy óvodába és két középiskolába járnak. A helyi közösséggel nagyon jól együttműködünk, nagyon sokat segített abban, hogy a gyerekek beilleszkedjenek a mindennapi életbe. Amikor a kortársaikkal barátkoznak, részt vesznek különböző foglalkozásokon és előadásokban, sportolnak vagy kirándulnak, akkor valóban úgy érezhetik magukat, mint a közösség része, és egy kis időre elfelejthetik a jelenlegi nehéz életkörülményeket – mondta Aleksandra Dimić.

A Nagykikindától 12 kilométere, a Töröktopolya közelében kialakított befogadóközpontban 200 migráns tartózkodik, közülük 25 gyermek. Muhamed Younis, a tizenhárom éves, önbizalommal teli kisfiú szerbül nyilatkozott:

Az iráni férfi az IT szektorban dolgozott (Dávid Csilla felvétele)

Az iráni férfi az IT szektorban dolgozott (Dávid Csilla felvétele)

A migráns kisfiú labdarúgó szeretne lenni (Dávid Csilla felvétele)

A migráns kisfiú labdarúgó szeretne lenni (Dávid Csilla felvétele)

 – Két és fél éve vagyok Szerbiában, szeretek focizni, labdarúgó szeretnék lenni. A Zvezda csapatnak szurkolok. Iskolába járok, amikor szép az idő, akkor focizok. A kedvenc labdarúgóm Muhamed Sarah. Đokovićot is szeretem, és azt is tudom, hogy megint ő a világelső teniszben.

A testnevelés a kedvenc tantárgyam. Nekem a szerb nyelv nem jelent gondot, nem volt nehéz megtanulni – hangsúlyozta a kisfiú, akinek egy kis csokoládét bújtattam a kezébe. Egy hvala-val köszönte meg.

Az iráni Kave negyven éves. Tíz évig Dubaiban dolgozott az IT szektorban, mielőtt nekivágott volna a hosszú útnak.

A feleségem Iránban újságíróként kereste kenyerét. Sajnos az ő munkája ott nagyon veszélyes és nehéz, és azért döntöttünk úgy, hogy elvándorolunk. Szerbiában három hónapja vagyok. A feleségem már megérkezett Németországba, én is oda tartok, és remélem, újból együtt leszünk. A központban van internet, így mindennap halljuk egymást. Azt mondja, hogy Németországban kissé szervezettebb a migránsok fogadása, és hogy az ottani központ nem sokban különbözik a szerbiaitól. A befogadóközpontban főleg a szobában töltöm az időt. Természetesen nem várok el olyan feltételeket, mint a szállodákban. Tudom, hogy ez ideiglenes szálláshely számomra, így nincsenek nagy elvárásaim. Néha történik egy kis félreértés a migránsok között, de én gyorsan túlteszem ezen magamat, és a célom elérésére koncentrálok. Keresztény vagyok, szeretnék néha elmenni a templomba, csak azt sajnálom, hogy a miséket nem tartják angol nyelven is – vallotta az iráni menekült.

Informatikaterem is működik a központban (Dávid Csilla felvétele)

Informatikaterem is működik a központban (Dávid Csilla felvétele)

A központban varrótanfolyamot is szerveznek (Dávid Csilla felvétele)

A központban varrótanfolyamot is szerveznek (Dávid Csilla felvétele)

A fő épület mellett lévő nagy sátort edzőteremként használják a migránsok. Nagyban zajlott az edzés, amikor beléptünk. Saját kezűleg összekovácsolt súlyokat emelgettek, traktorgumit görgettek. Segítettek egymásnak a gyakorlatok elvégzésében a férfiak. Nem igazán akartak nyilatkozni, így egy kis taktikázásra volt szükség, közvetlenebb megközelítést igényelt a szituáció. Egyikőjük kitűnt közülük, ő volt a legizmosabb, és ő mutatta a gyakorlatokat a többieknek.

– Te vagy itt az edző? – kérdeztem tőle. Láttam, imponált neki. – Jó formában vagy, mindennap edzel?

Nem sokat kellett várni a válaszra.

– Hetente ötször edzek, hétvégén pedig pihenek. Nagyon fontos az, hogy sporttal foglalkozzunk, hiszen jót tesz a testnek és a léleknek is. Ha csak aludnánk és dolgoznánk, megbetegednénk, ezért is szükséges hogy eddzünk. Jó volna, ha a központnak lennének elektromos edzőgépei, hiszen amit most használunk, azt mi kovácsoltuk össze – mondta a férfi. Ekkor már a többiek is körbevettek, mindenki mondani akart valamit. Voltak köztük afrikaiak, afganisztániak, szíriaiak, irakiak és irániak. Beszélgettünk a politikáról, történelemről, az éghajlatról, az elvándorlás okáról, további terveikről, álmaikról, vágyaikról. Bármit kérdeztem tőlük, mindenre válaszoltak. Egymás szavába vágtak, csakhogy szóhoz jussanak. Közvetlenek és barátságosak. Valójában akkor vettem észre, hogy az én kedvem is jobb lett, már nem voltam ingerült, hiszen nevettünk is. Megcsörrent a telefonom, kerestek, túl sokat beszélgetünk mondták, már indulni kellene. Kezet fogtunk, és sok szerencsét kívánva intettünk búcsút egymásnak.

Az afrikai férfi (jobbról) a migránsok edzője (Dávid Csilla felvétele)

Az afrikai férfi (jobbról) a migránsok edzője (Dávid Csilla felvétele)

A sport jót tesz a testnek és a léleknek is (Dávid Csilla felvétele)

A sport jót tesz a testnek és a léleknek is (Dávid Csilla felvétele)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége