2024. március 28., csütörtök

A prostituálttól Hitlerig

Sergej Trifunović célkeresztjébe ezúttal a Srpski Telegraf újságírónője került

Sergej Trifunović, közismert belgrádi színész rövid időn belül már másodszor bolygatta fel a közvéleményt politikai megnyilvánulásaival. Ezúttal Ivana Žigićet, a Srpski Telegraf napilap újságírónőjét minősítette a saját közösségi oldalán, majd miután a művelődési minisztérium is reagált, a Twitter-bejegyzésében kiemelte, akkor lett volna politikailag korrekt, ha Žigićet usztasa ku...nak nevezte volna, utalva arra az incidensre, amikor a Szerb Radikális Párt képviselői pont ezekkel a szavakkal illették Aleksandra Jerkovot, a Demokrata Párt parlamenti képviselőjét, és senki sem formált véleményt az esetről.

Ivana Žigić (Fotó: Beta)

Ivana Žigić (Fotó: Beta)

A botrányt az váltotta ki, hogy Ivana Žigić nyilatkozatra kérte fel Trifunovićot, de ezt ő gorombán visszautasította, majd kettejük között további üzenetváltás történt, amit a színész a saját közösségi oldalán kommentált, ku...nak nevezve az újságírónőt. A színész megnyilvánulására és goromba megjegyzésére Zorana Mihajlović, a nemi egyenjogúsággal foglalkozó koordinációs testület elnöke, Brankica Janković, a nemek egyenjogúságának védelmi biztosa, Ana Brnabić kormányfő és a művelődési minisztérium is reagált. Ivana Žigić pedig bejelentette, magánpert indít Trifunović ellen, mert prostituáltnak nevezte őt, illetve mert közzétette a telefonszámát a közösségi oldalon, így bárki hozzáférhetett. A ma Belgrádban megtartott sajtótájékoztatón a Srpski Telegraf újságírónője kiemelte, még sosem sértették meg ennyire, majd kiemelte, nem fél, mégha vissza is éltek a telefonszámával. Hangsúlyozta, nem fogja megengedni senkinek, hogy ilyen módon viszonyuljon hozzá. Trifunović viselkedése megengedhetetlen.

A művelődési és tájékoztatási minisztérium közleményt adott ki, s ebben rámutat arra, hogy Sergej Trifunović a közösségi oldalon tett megjegyzéseivel megsértette Ivana Žigić tekintélyét, csakúgy, mint Aleksandar Vučić államfő tekintélyét is, akit szintén élesen bírált. Adolf Hitlernek nevezte a szerb államfőt, mivel Davosban felszólalt a sajtószabadság témájában. A minisztérium szerint a színész a mondataival a gyűlöletbeszéd terjesztéséhez járult hozzá. Hozzátette ugyanakkor, hogy bár támogatja a szólásszabadságot, a kritikus szemléletet és a másfajta vélemény közlését, sőt az eltérő politikai álláspont vállalását is, mégis megköveteli a civilizált társadalomra jellemző kommunikációt. Véleményük szerint Trifunović tiszteletlenül, és szakmájának ellentmondó kommunikációt alkalmaz, holott szakmájából kifolyólag pozitív példát kellene mutatnia.

A minisztérium közleményében kiemeli, megengedhetetlen, hogy az újságírót, aki csak a munkáját végzi, sértésekkel illesse, közzétegye az üzenetváltást, az újságíró telefonszámát és más személyes adatait. Arra szólították fel a színészt, ha úgy érzi, hogy az újságíró nem végzi jól a munkáját, és veszélybe kerültek a jogai, forduljon az illetékes intézményekhez, tiszteletben tartva a sajtómunkás tekintélyét.

Ana Brnabić szerint Trifunović megnyilvánulása nem nevezhető kommunikációnak, csupán sértegetésnek. Szavai szerint az effajta véleménynyilvánítás nem méltó a polgári, sem a szabad és méltóságteljes Szerbiához. Az effajta megnyilvánulást mindig el fogja ítélni, függetlenül attól, hogy éppen kire irányul.

Zorana Mihajlović közleményben emelte ki, hogy a méltányos kommunikációra már a politikai pártoknak is oda kell figyelniük, hogy a nyilvános megnyilvánulásaik ne gyűlöletbeszéd terjesztéséről szóljanak.

Brankica Janković ugyanakkor úgy látja, Trifunović megnyilvánulása méltánytalan és szexista, és veszélybe sodorta az újságírónő magánéletét. Szerinte, ha a közszereplők részt vállalnak a közvélemény formálásában, akkor figyeljenek oda, és ne használjanak sértő, szexista megjegyzéseket, és ne sértegessék egymást.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete is elítélte Sergej Trifunović megnyilvánulását.