2024. március 28., csütörtök

Kisméretű képek nemzetközi kiállítása

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre néhány vajdasági városban, többek között Topolyán is, a Kárpát-medencei képzőművészek és iparművészek kis képeinek nemzetközi kiállítása.Tavaly nyolcvannyolc alkotó közel háromszáz munkája érkezett be, amelyeket a szabadkai bemutató után Topolyán is megtekinthet a közönség. A kiállítás pénteken este nyílt meg Topolyán. Az egybegyűlteket Zsáki István, az Art Gallery vezetője, és Boros György főszervező köszöntötte.

Boros György és Zsáki István (Kiss Zoltán felvétele)

Boros György és Zsáki István (Kiss Zoltán felvétele)

– Ezúttal 14 országból érkeztek munkák – hangzott el a szabadkai festő bevezetőjében. – Miért is kis képek kiállítása ez? Azért, mert a méretük kicsi. Nem szabad összetéveszteni azonban a méretet a kvalitással, tehát egy kis kép is lehet grandiózus és nagy kép is lehet rossz. Sok művésznél egy ilyen kis kép akár már egy vázlatként is szerepelhet egy nagyobb méretű képhez. Ezen a kiállításon a maximális méret 15-ször 15 cm, annál az egyszerű oknál fogva, hogy beleférjen egy borítékba és könnyebben el lehessen küldeni, még a határokon túlra is.

Ennyi festőtől, ennyi országból és ennyi alkotást kiállítani nagyon körülményes lenne a képeknek az országhatárokon történő átszállításkor felmerülő adminisztrációs háttér miatt. Öt kategória képviselteti magát: a rajz, a festészet, a grafika, a fotó és a számítógépes alkotás. Most először valamilyen szinten megpróbáltuk kategóriánként díjazni is az alkotásokat, illetve kiadtunk egy abszolút győztesnek kijáró elismerést is, a Grand Prix-t, vagy nagydíjat, amelyet egy olasz grafikusnőnek, Miranda Marcelának ítéltünk oda.

– Az idei kiállítás annyiban rendhagyó, hogy az érdeklődők meg is vásárolhattak néhányat a kiállított rajzokból, festményekből, egyéb alkotásokból – tudtuk meg Zsáki Istvántól. – Boros György kollégám rendszerezte a munkákat, bekeretezte őket, és így kerülnek bemutatásra. A kiállítók a Kárpát-medence területéről küldtek személyenként három-három munkát. Érkeztek képek Magyarországról, Romániából, Ukrajnából, Törökországból, Szlovéniából, Montenegróból, Szlovákiából, Ausztriából, Olaszországból, sőt érdekességként említeném meg, hogy még néhány innen, erről a területről elszármazott képzőművész is küldött alkotást, így például Svédországból, Nagy-Britanniából, vagy éppen Argentínából.

A kiállítás anyagát egyes képzőművészek nem kérik vissza, hanem ezúttal meg is vásárolhatók azok, mégpedig jelképes áron. Úgy gondoljuk, hogy nagyszerű alkalom ez arra, hogy valóban nem nagy összegért hozzájusson valaki egy-egy kortárs alkotó néhány művéhez. A kiállítást idén is a Szabadkai Képzőművészek, Iparművészek és Formatervezők Egyesülete szervezte.

A topolyai kiállítás február végéig tekinthető meg az Art Galleryben.