Ki lesz az elsőőő? – hallom mögöttem, és időm sincs felocsúdni, máris elszáguld három tinédzser-árnyék mellettem, biciklin. Az utca végén nagy fékezés, egyikük le is repül a hóba, a másik kettő valahogy azért nyeregben marad, aztán jól összevesznek azon, ki lett a nyertes.
Érdekes dolog ez. Ha versenyt vagy vetélkedőt szervezünk, a gyerekek nagy része ujjongva repes az örömtől. Vannak természetesen néhányan, akiket nem villanyoz föl, vagy nem is szeretik a versenyekben való részvételt, de azért az az általános tapasztalat, hogy a gyerekek meg akarják mutatni, hogy ők a jobbak. Még egy átlagos tanóra végére beígért „melyik padsor győz” típusú szókitalálós is aranyfalatokat képes varázsolni az amúgy égedelem fiatalságból.
A szakembereket régóta foglalkoztatja, hogy a versenyek milyen hatással vannak a gyerekek fejlődésére. Több álláspont is van, amelyekben különböző nézeteket képviselnek a szakértők, de annyi biztos, hogy a gyerekek maguk is versenyhelyzeteket teremtenek nemcsak az iskolában, hanem iskolán kívül is. Persze az nyilvánvaló, hogy nem mindenki született versenyző, és sokszor lepődünk meg, hogy „élesben” a gyerekek nem mindig úgy teljesítenek, ahogyan a tudásuk szerint várnánk tőlük. Lehet, hogy nincs önbizalmuk, vagy éppen rossz stratégiát választanak a feladatlap kidolgozásához. Például nekiesnek vadul, ahelyett, hogy nyugodtan átnéznék és átgondolnák a feladatokat. Vagy kihagynak egy oldalt, esetleg elvétik a számolást.
A diákok akkor élvezik legjobban a tanulást, ha abban együttesen jelenik meg az együttműködés és a versengés, a vizsgálatok szerint ez a kombináció fejleszti leghatékonyabban a tudást. Talán ezért vannak kiemelkedő eredményeik azoknak az iskoláknak, ahol a csoportokban való tanulást versenyhelyzettel is ötvözik. Szülők vagyunk, vagy tanárok, nagyon boldoggá tud tenni bennünket, ha a gyerekünk vagy a diákunk eredményes versenyző. De tudnunk kell, hogy nem lehet mindenki az. Lehet, hogy az egyik gyerekünk szívesen vág neki a vetélkedőknek, és bátran harcol az eredményeiért, de az öccse egyáltalán nem érdekelt ebben. Vagy hiába nagyon jó matekos az egyik tanítványunk, ha a háta közepére sem kívánja a teszteket. A gyerekek különbözőek, és a sikeres versenyzés és a tehetség közt sem vonható párhuzam.
Ha olyan diákot szeretnénk keresni, aki eredményesen járja a versenyeket, akkor keressünk egy olyan tanulót, aki szereti a versengést, és keressük meg, miben jó. Kis segítséggel a legjobbá válhat ezen a területen, amit meg is tud mutatni!
Bármilyen eredményességgel is versenyzik egy tanuló, azt mindenképpen vegyük figyelembe, hogy a verseny intenzív testi, pszichés és szellemi megerőltetéssel jár; biztosítsuk a feszültség levezetését, és tegyük lehetővé a kikapcsolódást, a pihenést egy megfeszített időszak után. A verseny sosem lehet öncélú, és mindig a gyerekek fejlődését kell szolgálnia, elősegítenie. Így csak akkor lehet sikeres, ha a győztesek és a vesztesek is nyernek valamit, ha nem is mindenki díjat. Ha segíti a gyerekeket az önismeretben, a tudásszerzésben, a kompetenciafejlesztésben.
A versenyeket, a versenyzés lehetőségét érdemes az iskolai évek alatt elérhetővé tenni a tanulók számára, azonban körültekintően kell azokat megszervezni, és a gyerekeket nemcsak a tananyagból felkészíteni, hanem lelkileg is segíteni őket, hogy a versenyzésből az egyén is, és a közösség is profitáljon.
