2024. április 19., péntek

Fásítási akció

Az enyhe időjárásnak köszönhetően a Városi Kertészet megkezdte idei, fásítási akcióját, először a Heréskertben ültetnek facsemetéket.

A közvállalat kertészei a Pirosi út, a Repülős negyed, valamint a Pancsovai és a Rada Oblačić utcában végeznek fásítási tevékenységet. Ezenkívül megkezdték 111 fa metszését, a sövények megformálását, valamint 27 korhadt fát eltávolítanak, és újakat ültetnek helyükbe.

A Heréskertben összesen 49 facsemete kerül a földbe, főként hársfákat, közönséges gyertyánt és japánakácot ültetnek a kiöregedett fák helyébe. Azokon a helyeken, ahol föld alatti vezetékek, vagy szennyvízcsatorna húzódik, polipropilén csövekbe helyezik a növényeket azért, hogy a gyökerük ne tegyen kárt a közműhálózatban. A parkolókon elültetett, fiatal fák köré fémkerítést helyeznek. A fásítási akció projektuma a felsoroltakon kívül előirányozza azt, hogy 892 díszcserjét is elültessenek. A Dnevnik napilap honlapján olvasható cikkből kiderül az is, hogy a felmérések szerint a Heréskertben összesen 602 négyzetméternyi füves területet kell felújítani, 169 négyzetméteren virágokat ültetnek, valamint 6 új padot is elhelyeznek.

A Városi Kertészet dolgozói ugyanakkor az előttünk álló időszakban a Veselin Masleša, a Janko Čmelik, a Franjo Kluz és a Nikola Mirkov utcában is végeznek faültetési munkálatokat. Kezdetként 60 korhadt fát eltávolítanak, valamint 99 fát megmetszenek. Az akció keretében két illegális szeméttelepet is felszámolnak. Az említett utcákban 152 hársfát, vadgesztenyét, ostorfát, vadmeggyfát, szilfát és kőrisfát ültetnek majd. A föld alatti hálózatrendszerek megőrzése érdekében 17 polipropilén csövet helyeznek el, ezekbe ültetik a facsemetéket. Az említett utcákban összesen 818 négyzetméternyi füves területet újítanak fel.