2024. április 18., csütörtök

Temeriniek a Nagy Háborúban

Telt ház előtt mutatták be Fúró Dénes könyvét

Nagyszámú közönség előtt tartották meg pénteken este Temerinben az Első Helyi Közösség nagytermében Fúró Dénes történelem szakos hallgató első könyvének bemutatóját, melyet Temeriniek a Nagy Háborúban 1914–1918 címmel írt.

Az asztalnál Gusztony András, Csorba Béla, Fúró Dénes és Molnár Tibor (Góbor Béla felvétele)

Az asztalnál Gusztony András, Csorba Béla, Fúró Dénes és Molnár Tibor (Góbor Béla felvétele)

A bemutatón moderátorként közreműködött Gusztony András, a könyvet kiadó Impressum Egyesület elnöke, Csorba Béla szerkesztő, valamint Molnár Tibor zentai főlevéltáros, a könyv recenzense.

A kötet valójában, néhány napos késéssel, az I. világháború befejezésének százéves évfordulójára jelent meg, amellyel a szerző emléket állít a háborúban besorozott, becslések szerint 1300–1400 ereje teljében levő embernek, akik főleg a cs. és kir. 6. (újvidéki) gyalogezred és a magyar kir. 6. (szabadkai) honvéd gyalogezredek kötelékében szolgálva harcoltak.

Voltak a m. kir. 4. (szabadkai) huszárezred, illetve a cs. és kir. 8. huszárezred kötelékében is, valamint a honvéd és népfelkelő ezredekben.