2024. március 29., péntek

TSC: Igazságtalan a büntetés

Folytatódik a kálvária a női Szuperligában, miután a Szerbiai Asztalitenisz-szövetség letiltotta a topolyai TSC és a törökkanizsai Obilić termeit, azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a versenykiírásnak. A TSC ezután hivatalos közleményt adott ki, amelyben elítélik a döntést, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy az ő olvasatuk alapján igazságtalanul büntették meg őket. A publikáció szerint az idény kezdete előtt senki sem mérte le a topolyai terem méretét, ez azonban nem jelenti azt, hogy szabálytalanságot követnek el a helyiség használatával. Milan Stanić, a versenybizottság elnöke korábban felszólította a két klubot, hogy január 17-éig új termet regisztráljanak, ez azonban a topolyaiak közleménye szerint nem történt meg.

A dolog furcsasága, hogy az őszi szezont mindennemű fennakadás nélkül lejátszotta a TSC és az Obilić, a címvédő és jelenleg első helyezett Novi Sadon kívül pedig senki sem panaszkodott a játék körülményeire. A Novi Sad mögött a TSC pillanatnyilag második a tabellán, az Obilić ötödik.

WORLD TOUR – BUDAPEST

Egyéniben már semmi remény

Egyetlen szerbiai és magyar játékos sem nyert főtáblás meccset egyéniben a budapesti World Tour-versenyen. A férfiaknál a 32-es mezőnyben csak Majoros Bence képviselte a hazai színeket, a nőknél pedig Madarász Dóra és Póta Georgina állt asztalhoz. Majoros 4:0-ra, Madarász 4:2-re kapott ki, Póta azonban rendkívül közel volt a győzelemhez, ám a hét játszmát hozó összecsapáson végül ő maradt alul. Ellenfele, az indiai Manika Batra volt. „Féltem előtte, hogyan tudom majd visszaadni a szemcséjéről érkező labdákat. Nagyon kellemetlen tud lenni annak, aki nem érzi ezt a stílust” – nyilatkozta Póta a meccs után.

Sajnálatos, de az egyéni küzdelmek után párosban is megálljt parancsoltak a magyar pingpongosoknak. Póta Ekholm Matildával az oldalán egy hongkongi duótól szenvedett vereséget a negyeddöntőben, vegyesben azonban Szudi Ádám és Pergel Szandra 3:1-re verték a Tristan Flore/Gasnier Laura kettőst, így már biztosan érmesek. Tegnap este a döntőért játszottak.