2024. március 29., péntek

Vučić: Az energiabiztonság politikai kérdéssé vált

Az Oroszországgal kötött megállapodások mindegyike jelentős Szerbia számára, mégis az egyik legfontosabb a földgázt érintő megállapodás, ugyanis jelentősen megemelik majd Szerbia „értékét”, emelte ki Aleksandar Vučić államfő Vlagyimir Putyin, orosz elnök látogatását követően tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Elmondta, miután a Gazprom ez év végéig kiépíti a Török Áramlat 420 kilométer hosszú gázgyűjtő vezetékét Bulgária határáig, ez a vezeték stratégiai jelentőségű lesz. Putyin csütörtöki nyilatkozata szerint egymilliárd euróba kerülne a Szerbián keresztül vezető vezeték, amely beruházást Vučić szerint a két állam megosztja majd. Egyelőre nem tudni, milyen arányban.

Hozzátette, nagy jelentőséggel bír az udvarnoki (Banatski Dvor) gáztározó kapacitásának 750 millió köbméterre való növelése. A gázvezetékek bővítése is szükséges, hiszen a beruházók is igényt tartanak erre. Gázellátás Leskovacig van, délebbre új vezetékek kiépítésére van szükség.

Jelenleg Szerbia 2,15 milliárd köbméter földgázt fogyaszt, ám az államfő arra számít, hogy 2020-ra az ipar fejlesztésével ez a fogyasztás eléri majd a 3 milliárd köbmétert.

Vučić ezúttal is hangsúlyozta, nem enged a politikai nyomásnak és nem hajlandó magasabb árat fizetni a gázért, amivel most szembesítik. Az energiabiztonság politikai kérdéssé vált – vélekedett. Az Azerbajdzsánból Albániába, illetve Olaszországba érkező földgázból Szerbiának már nem jut. A Görögországból Bulgárián keresztül érkező gáz pedig drága. Feltette a retori kérdést, miért fizetne Szerbia kétszer annyit a gázért, mint más. Hozzátette, Németország már készen áll arra, hogy fogadja az Északi Áramlatból érkező gázt. Miért kerülné meg Szerbiát az új vezeték – kérdezett rá. Szerbiába eddig is érkezett gáz Ukrajnán és Magyarországon keresztül, ám a Bulgárián keresztül érkező Török Áramlat gázvezeték további biztonságot jelentene az ország számára.

Vučić közölte azt is, hogy az orosz elnökkel folytatott beszélgetés során megállapodtak, hogy 2020 derekáig a már korábban jelzett rendelés alapján hét új Mi–35 típusú harci helikopter és három Mi–17 szállító helikopter érkezik. Emellett tizennégy MiG–29 korszerűsítésébe, radarrendszerekbe ruháznak majd be.

A külföldi média Putyin látogatását követően újra azzal kezdett el foglalkozni, hogy a szerb politika kelet és nyugat között próbál lavírozni. Noha Moszkva nem várja el Szerbiától, hogy válasszon Oroszország és az EU között, a katonai függetlenség mégsem tetszik neki. Vučić azt is bejelentette, újabb magas rangú politikai vezetők látogatása esedékes, így tavaszra Emmanuel Macron francia államfőt várják, az év második felében pedig Hszi Csin-ping, kínai elnök jövetele esedékes.