2024. március 29., péntek

Új köntösben a topolyai moziterem

A jövőben is folytatódik a megújulás a Művelődési Házban – Korszerűsítik a mozi fűtésrendszerét

Topolyán alig több mint egy éve adták át rendeltetésének az egy évtizedig használaton kívüli, felújításra szorult színháztermet.

A színházterem renoválási munkálatainak befejezéséig a Művelődési Ház moziterme adott otthont a színpadi előadásoknak, ünnepségeknek és a filmvetítéseknek egyaránt. Az idő múlása és a maximális kihasználtság természetesen rányomta bélyegét a moziterem felszerelésére. A községi költségvetésből elkülönített összegnek köszönhetően a 2019-es évben azonban már megújulva várhatja közönségét a moziterem. A felújításról a Művelődési Ház igazgatónőjét, Csípe Tímea igazgatónőt kérdeztük.

– Amikor elkészült a színházterem, és a mozitermünk már nem volt annyira túlterhelt, meg tudtuk oldani, hogy egy bizonyos időre felfüggesszük a mozi használhatóságát, és felújítást végezzünk. Nagy szükség volt már arra, hogy a mozi székeit újrakárpitozzuk. A mozi a kilencvenes évek elején épült, és az ülőhelyek azóta nem estek át komolyabb renoválásokon. Így került sor a moziterem 230 székének teljes újra szivacsozására és kárpitozására. A munkálatok költségeit a községi költségvetés eszközeiből előirányzott forrásból fedeztük. A kivitelezést a szabadkai TZP PIRAMIDA cég végezte, amelynek munkatársai december 22-én láttak munkához, és bőven a határidőn belül elvégezték azt. A székek fa elemeit leszerelték, és szabadkai műhelyükben újították fel – mondta az igazgatónő, aki más újításukról is beszámolt.

A 2018-as évben nemcsak a színházterem újult meg, hanem a Művelődési Ház régi Yugo típusú szolgálati járművét is sikerült lecserélni egy, a célnak sokkal inkább megfelelő személygépkocsira. Ennek köszönhetően a Művelődési Ház védnöksége alatt álló Művésztelepre való kijutás sokkal könnyebb.

Az idei évben további javítási munkálatok, felújítások várhatóak.

– A folytatásban szeretnénk korszerűsíteni a moziterem fűtését is, mivel a jelenlegi fűtési módszer zavaróan hat az előadások, vetítések közben, valamint nem is gazdaságos. Továbbá szükségessé vált a Művésztelep fűtési rendszerének kiegészítése is. Erre a községünk külön összeget hagyott jóvá, ami fedezi majd a költségeket. Ezenkívül megkezdtük a lépéseket annak érdekében, hogy a Művésztelepet, mint idegenforgalmi létesítményt is működtetni tudjuk. A Művelődési Ház meglehetősen sok épülettel rendelkezik, így az állagmegőrzési és javítási munkálatok gyakorlatilag folyamatosak. A kovács-bognár műhely és a Tájház épületén való javítási munkálatokat sem felejthetjük ki, viszont ebben az esetben a Községközi Műemlékvédelmi Intézet szakmunkatársainak irányításával és jóváhagyásával végezhetünk ilyen munkálatokat – sorolta fel a várható munkálatokat Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője.