2024. április 20., szombat

Vasárnap megnyitja kapuit a Zsinagóga

A magyar kormány támogatásával megújul az épület orgonája is

A szabadkai Zsinagóga több mint negyven éven keresztül húzódó felújítása az elmúlt két-három évben érkezett nagy összegű támogatásoknak köszönhetően tavaly befejeződött. A felújított épületet tavaly márciusban adták át, szakrális jellegét pedig májusban nyerte vissza, amikor is a Zsinagógában elhelyezték a Tóratekercseket. A Zsinagógát június folyamán tíz napra megnyitották a látogatók előtt, és a szabadkaiak érdeklődve várták, hogy az épület mikortól lesz látogatható. Pénteken sajtótájékoztatót tartottak a Zsinagógát működtető Szabadkai Zsinagóga Alapítvány képviselői, és megtudtuk, hogy az épület vasárnap megnyitja a kapuit a szabadkaiak és a városba látogató turisták előtt.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A sajtótájékoztatón Bunford Tivadar, a Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke, valamint az igazgatóbizottság tagjai, Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, dr. Steinfeld Josua, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke, valamint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ismertette a részleteket.

Bunford Tivadar elmondta, hogy a szabadkai Zsinagóga felújításával megszülettek a feltételek ahhoz, hogy az épületet vallási, művelődési és idegenforgalmi célokra is fel tudjuk használni.

– A szabadkai zsidók imaháza, a szabadkai zsidóság örökségének és kultúrájának tárgyiasult hordozója, látványosságként is jelentős potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy színvonalas kulturális eseményeknek adjon otthont. A Zsinagógában hagyományos és komolyzenei koncertek, nemzetközi és hazai kongresszusok, kiemelt jelentőségű tanácskozások és nagyszabású kulturális rendezvények lesznek megtartva a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány éves terve szerint – mondta Bunford Tivadar.

Hajnal Jenő, Steinfeld Joshua, Bunford Tivadar és Szabados Róbert (Fotó: Gergely Árpád)

Hajnal Jenő, Steinfeld Joshua, Bunford Tivadar és Szabados Róbert (Fotó: Gergely Árpád)

Szabados Róbert felszólalásában kitért arra, hogy a Zsinagóga felújítása sok nehézségbe ütközött, és egy rendkívül rossz állapotban lévő épület nyerte vissza régi fényét. Steinfeld Joshua elmondása szerint sokat dolgoztak azon, hogy ki tudják elégíteni azon érdeklődők és turisták igényeit, akik belülről is látni szeretnék Európa második legnagyobb Zsinagógáját.

Hajnal Jenő felszólalásában egy másik örömhírt is közölt a jelenlévőkkel.

A szecesszió magyar változatának gyöngyszeme: a szabadkai Zsinagóga (Fotó: Gergely Árpád)

A szecesszió magyar változatának gyöngyszeme: a szabadkai Zsinagóga (Fotó: Gergely Árpád)

– Látszólag befejeződött a Zsinagóga teljes felújítása, nekem azonban van még egy örömhírem, hiszen a magyar kormány tavaly úgy döntött, hogy még egy nagyobb összeggel támogatja a rekonstrukciót, és ennek köszönhetően, várhatóan az év végéig, megtörténik a Zsinagóga eredeti orgonájának teljes felújítása is – mondta Hajnal, aki felszólalásában arra is kitért, hogy a közeljövőben a Zsinagógába olyan audiovizuális berendezéseket szerelnek fel, amelyek a turisták számára közelebb hozzák a szabadkai zsidóság történelmét és kultúráját, valamint az épület történetét.

A szabadkai Zsinagóga szakértő idegenvezetőkkel keddtől péntekig 10 és 18, szombaton és vasárnap pedig 10 és 14 óra között várja a látogatókat. Hétfőn, csakúgy mint Európa legtöbb múzeuma, zárva tart. A nyitva tartás a Szabadkai Zsidó Hitközség vallási naptára függvényében változhat is. Az épületbe belépni a zsidó vallási szabályoknak megfelelő öltözetben illik. A teljes árú belépőjegyek ára 250 dinár, míg a csoportos, diák és nyugdíjas belépők 150 dinárba kerülnek. A tíz évesnél fiatalabb gyerekek ingyenesen látogathatják a Zsinagógát.