2024. március 29., péntek

Az elnöki kutyus Péterváradról érkezett

Vlagyimir Putyin, a közismerten nagy kutyabarát, harmadszor kapott kollégájától kutyakölyköt ajándékba

Vlagyimir Putyin orosz államfő belgrádi látogatásának egyik csillaga vitathatatlanul Paša, a három hónapos sárhegyi kutya volt. A kutyust, az őshonos sárhegyi fajta egyik igencsak szemrevaló, pontosabban cuki példányát Aleksandar Vučić szerb elnök, Putyin házigazdája ajándékozta vendégének, róla ugyanis mindenki tudja, hogy nagy kutyabarát. Paša Péterváradon született, Dragan Ćulibrk tenyészetében. A férfi a B92-nek nyilatkozva azt mondta, kezdetben nem tudta, hogy kinek szánják a kutyust, csupán annyit mondott a vásárló, hogy ajándék lesz. Hozzátette, szinte alig tudott magához térni, miután megtudta, hogy kihez kerül a szőrpamacs, hiszen mégiscsak a világ egyik legbefolyásosabb államvezetőjéről van szó.

Putyin eddig háromszor kapott külföldi kollégájától kiskutyát ajándékba. Bojko Boriszov bolgár kormányfő 2010-ben, Putyin szófiai látogatásának alkalmával egy bolgár pásztorkutyakölyköt ajándékozott vendégének. A szőrmók átadásának alkalmával készült felvételek mára legendássá váltak, hiszen a világ egyik legbefolyásosabb politikusként nyilvántartott Putyin – a KGB korábbi munkatársa – elérzékenyülve ölelgette a kutyust, amely később két puszit is kapott az akkor miniszterelnök Putyintól. Két évvel később Akita tartomány prefektusától a három hónapos Yumet, egy Akita inu-t kapta ajándékba. Yume azt követően vált médiasztárrá, hogy 2016-ban a japán Nippon tv két újságírója – akik interjút mentek készíteni Moszkvába Putyinnal – megkérte az államfőt, hogy hadd tekintse meg a kutyust, az viszont méltatlankodó és igencsak barátságtalan ugatásba kezdett, amint bevezették a terembe. A kutyát végül gazdájának, az államfőnek sikerült megnyugtatnia. Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén elnök 2017 októberében egy Alabai türkmén juhászkutyakölyköt ajándékozott Putyinnak.

Putyin fekete labradorja, Konni – aki 2000-ben Putyinnal egyetemben költözött be a Kremlbe –, szintén médiasztárrá vált, miután 2007-ben „véletlenül” besétált a terembe, ahol Putyin Angela Merkel német kancellárral tárgyalt, utóbbi pedig közismerten fél a kutyáktól. Putyin később bocsánatot kért Merkeltől és váltig tagadta, hogy a jól megtermett, ám annál jámborabb kutyussal ijesztgetni próbálta volna a német kancellárt – utóbbi arckifejezése mindent elárult arról, hogy miként vélekedik a „véletlen bakiról.