2024. április 19., péntek

Nyoma veszett egy asszonynak Szabadkán

Terezija Marcikićet immár egy hete keresi a családja, mindeddig sikertelenül

Pontosan egy hete tűnt el Szabadkán a hatvanhárom éves Terezija Marcikić, közölte a Subotica.com.

Eltűnésének napján, január 11-én, a szőke, vállig érő hajú, szemüveges asszony rózsaszín kabátot, farmernadrágot és csizmát viselt. A Zentai úti temető környékén lévő családi házból azzal indult útnak, hogy elmegy bevásárolni a Harcosok sorakozója lakótelepre, azaz a piacra. Egy környéki kiskereskedésbe is be akart térni, a térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, hogy ezt meg is tette, később azonban nyoma veszett, utoljára akkor látták az asszonyt, amikor elhagyta ezt az üzletet. A családi házat azzal hagyta el, hogy nem időzik hosszú ideig a bevásárlással, mivel siet megfőzni az ebédet, nyilatkozta a sajtónak az asszony lánya, Helena.

Az asszony eltűnését a rendőrségnek is jelentették. Ha bárkinek bármilyen információja van Terezija Marcikić tartózkodási helyével kapcsolatban, értesüléseit a rendőrségnek jelentse a 192-es telefonszámon, vagy személyesen, a legközelebbi rendőrállomáson. Az eltűnt asszony lányának, Helenának, a telefonszáma a következő: 061/620-45-31, őt is bárki hívhatja, akinek értesülései vannak az asszony tartózkodási helyével kapcsolatban.