2024. április 20., szombat
VÍZILABDA

Franciaországban is magabiztosan

A magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai győzelem után Franciaországban is diadalmaskodott, a világliga-, illetve Európa-kupa-selejtező nyolcadik játéknapján Chalons en Champagne-ban 12:5-re nyert a házigazdák ellen.

Florian Bruzzoeurópai középmezőnyhöz tartozó együttese otthon veszélyesebb, jól bizonyítja ezt, hogy az aktuális csoportelső, Olaszország ellen korábban kis híján pontot raboltak. Az első negyedben a magyaroknak is meggyűlt velük a bajuk, ám Bíró Attila együttese a folytatásban már kellő magabiztossággal játszott, és nem engedett teret a franciáknak. Az 5:2-es nagyszünetet követően nyílt ki igazán az olló, Gyöngyössy Anikó ezúttal is kiválóan centerezett, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta és Csabai Dóra magabiztosan értékesítették a helyzeteiket. Az utolsó negyedet már megnyugtató előnnyel várta a magyar együttes, így friss kerettagként Magyari Alda kapus is lehetőséget kapott. Nem nyújtott ugyan hibátlan teljesítményt a gárda, a győzelem viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Kellő energiával játszottunk, a második negyedben megtörtük őket, a célunkat ezzel elértük, hiszen magabiztosan nyertünk, két sikerrel mehetünk haza. Ráadásul három 18-19 éves játékosunk szerepelt, ma Magyari Alda személyében újoncot is avattunk, nem lehet panaszom a csapatra!” – értékelt Bíró Attila a mérkőzést követően.

A selejtező következő játéknapján, február 12-én Hollandiát fogadja a magyar válogatott.