2024. április 16., kedd

Szándékos károkozás

A koszovói kormányfő-helyettes szerint a védővámnak addig kell hatályban maradnia, amíg az Koszovó érdekeit szolgálja.

Enver Hoxha, a koszovói miniszterelnök helyettese a pristinai sajtónak nyilatkozva kifejtette: Pristina nem azért rendelte el a szerbiai behozatali termékekre a száz százalékos védővámot, hogy kikényszerítse Belgrádtól Koszovó államiságának elismerését, hanem azért, hogy gazdasági kárt okozzon az országnak. Az egyértelmű, hogy az államiság elismerését nem lehet ilyen módon kikényszeríteni, károkozásra viszont alkalmas a rendelkezés, mondta Hoxha, kiemelvén, hogy az intézkedés másik célja az volt, hogy Belgrád vegyen vissza „agresszív nemzetközi kampányából”. Ezt részben sikerült is elérni, értékelte a politikus, mondván, hogy a védővámnak addig kell hatályban maradnia, amíg az Koszovó érdekeit szolgálja.

A miniszterelnök-helyettes a folytatásban arról beszélt, hogy Pristina legnagyobb problémája Belgráddal éppen az államiság elismerése. Ha ez annyira egyszerű lenne, Belgrád már 2008-ban elismerte volna Koszovó függetlenségét, húzta alá Hoxha.