Jó helyre jön az orosz elnök. Szerbiában ugyanis óriási a népszerűsége Vlagyimir Putyinnak. Garantált a parádés fogadtatás, miként a nyugodt hangulatú tárgyalás is a legmagasabb politikai szinten. Olyan balul sikerült találkozótól semmiképp nem kell tartania, amelyet tavaly nyáron Helsinkiben hoztak össze Donald Trump amerikai elnökkel.
Nem kell nyugtalankodnia a Pussy Riot orosz női punkzenekar váratlan felbukkanása, meglepetései miatt sem, de a Nyugatról feltételezett ármánykodástól, áskálódástól, elutasítástól, számonkéréstől és vádaskodástól sem.
Putyin teljes mértékben élvezi a szerbiai lakosság és politikai elit bizalmát, köreikben rendkívül népszerű. Országához hasonlóan jóbarátként viszonyulnak hozzá.
Ezért biztos lehet abban, hogy itt legalább annyian szavaznának rá, mint a hazájában.
Több okból is. Ám azért egész biztosan, mert – miként Aleksandar Vučić államfő felidézte – az ő utasítására akadályozta (vétózta) meg Oroszország, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2015-ben elfogadja azt a brit határozati javaslatot, amely népirtásként ítélte volna el Szerbiát (a srebrenicai tömegmészárlásért). És persze azért is, mert egy olyan megbízhatónak tartott szövetséges állam vezetője, aki ugyanúgy áll a Koszovó-kérdéshez, mint Szerbia. Az is imponál a szerb lakosságnak, hogy láthatóan naggyá akarja tenni a jelcini érában (állítólag külső erők gonoszkodása miatt) megroggyant és padlóra került Oroszországot, közben pedig arra is szakít időt, hogy igazságot osszon, megjutalmazza a jót (no meg a szövetségeseit), s megbüntesse a rosszat.
Mindez csak jó Szerbiának, hiszen a hasznára válik, ha régi, hagyományos szövetségese, biztos támogatója erős és eltökélt a riválisaival szemben. Nem is vonja itt hivatalosan kétségbe senki az orosz érdekeket és elvárásokat. Moszkva politikai és gazdasági beavatkozásától sem tart a politikai vezetésünk, hiszen a Kremlre nem úgy tekint, mint a Fehér Házra, vagy Brüsszelre, hanem stratégiai partnerre.
A mi környezetünk tehát már-már ideális Putyinnak. Ráadásul a NATO sincs itt, ami külön előny, hiszen Putyin értelmezésében a katonai szövetség a hidegháború csökevénye, és valójában Oroszország ellen irányul (elsősorban). Az ő olvasatában a Balkán sem járhat jól azzal, hogy a NATO a régióban sertepertél, mert az szerinte csak Európa megosztottságát erősíti és feszültséget gerjeszt.
Az EU esetében más a helyzet. Szerbia szeretne csatlakozni a közösséghez. Ez ugyan nem zavarja az orosz államfőt, ám azt elfogadhatatlannak tartja, hogy a szerb tagság érdekében Brüsszel döntéskényszerbe hozta Belgrádot, amelynek így választania kell(ene) Oroszország és az EU között.
Putyinra nagy formátumú politikusként tekint a vendéglátó ország népességének többsége, s nem nacionalista autokrataként, miként ellenlábasainak, kritikusainak jó része, akik ráadásul Oroszországot a Balkán destabilizálásával is megvádolták. Ilyet nálunk nem fog hallani Putyin, sőt országát sem értékeli alul senki, és demokrácia-felfogásában sem találnak kivetnivalót, mint sokfelé másutt.
A látogatás helyszíne azért is ideális számára, mert a Nyugat állítólagos dekadenciája sem érhető tetten Szerbiában. Igaz, erre utaló jelet fölösleges is keresni, hiszen a Balkánon vagyunk, amely Oroszország számára mindig is fontos érdekövezet volt. Egy olyan világ, amelyben a Kreml – természetesen csak a rossznyelvek szerint – nem mindig érte be csupán a tudományos és kulturális kapcsolatok, netán a kölcsönösen előnyös kereskedelem bővítésével.
Szóval öröm ide látogatni, ahol lépten-nyomon szinte kizárólag az együttműködés, a barátság, a sok évszázados történelmi, kulturális és vallási összefonódás, a régi szövetség fontosságát, előnyeit hangsúlyozzák. Ebből kiindulva szinte borítékolható, hogy a fővárosban ma hatalmas tömeg köszönti az orosz elnököt. A kétoldalú kapcsolatokat érintő tárgyalások is várhatóan eredményesen zárulnak. Úgy tudni, hogy legalább húsz fontos megállapodást írnak alá, amelyek gazdasági-kereskedelmi, energetikai, oktatási, katonai-védelmi és egyéb területeket érintenek.
Azt viszont csak találgatni lehet, hogy a fő kérdésben, a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezésében mire jut a vendéglátó Vučić és Putyin. Abban várhatóan egyetértenek majd, hogy mielőbb rendezni kell a vitát, nyilván Szerbia és Koszovó számára is elfogadható békés megoldás segítségével.
Koszovó függetlenségét Szerbia azonban elutasítja. Álláspontját a Kreml mindeddig támogatta, s ezt Putyin várhatóan ezúttal is megerősíti.
Programja részeként felkeresi a belgrádi Szent Száva-templomot is, amelynek építésére Moszkva több mint harmincmillió eurót adományozott. A szerb kormány, a lakosság és az egyház ezért különösen hálás Oroszországnak, amelynek elnöke talán még hívekkel is „összefut” a templomban.
Annak idején (1988-ban) Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke belgrádi látogatásakor a járókelőkkel találkozott a város központjában. Erre Putyin valószínűleg nem vállalkozik, ámbár még az is előfordulhat, hogy a tiszteletére és üdvözlésére az utcákon gyülekező sokaság láttán mégiscsak kiszáll az elnöki limuzinból.
Annak azonban már sokkal kisebb az esélye, hogy erre azon a helyen szánja rá magát, ahol Gorbacsov is parolázott az emberekkel. Sőt talán annak az útkereszteződésnek a közelében sem állítja le az elnöki autókonvojt, mert a legendás helyszíntől nem messze található II. Miklós cár monumentális köztéri szobra.
A műalkotással talán nincs gondja Putyinnak, ám a tragikus sorsú cárt és Gorbacsovot ki nem állja. Szerinte mindketten az orosz történelem legnagyobb bűnözői voltak, amiért engedték, hogy az országban őrültek és megszállottak vegyék át a hatalmat.
No, de a belgrádi program szervezői és a vendéglátók nyilván tudnak erről, s bizonyára mindent úgy intéztek, hogy semmi és senki ne legyen ünneprontó.
