2024. március 29., péntek

Ispiláng-néptánctábor volt Zentán

Aktív munka folyt a zsinagógában

Újabb tábori élményben lehetett része a zentai Ispiláng néptáncegyüttes gyermekeinek, akik ellátogattak Zentán a zsinagóga épületébe, ahol a múlt hét derekától vasárnapig folyt a munka.

Gazdag táncanyaggal ismerkedtek meg a résztvevők (Szabó Nóra felvétele)

Gazdag táncanyaggal ismerkedtek meg a résztvevők (Szabó Nóra felvétele)

Közel 60 gyermek vett részt a tábori programokon, amelyek két helyszínen, párhuzamos időbeosztásban várták az érdeklődőket. Tánc tekintetében külön dolgoztak az alsó és a felső tagozatos gyermekekkel. A nagyok nyárádmenti táncokat tanultak Baji Endrétől és Gnädig Kornéliától, a kisebbek pedig Vág–Garam menti táncokkal ismerkedtek, mely lépések elsajátítása mellett népdalokkal is színezték a táncpróbákat az oktatók.

A tánccal egy időben a zsinagóga emeleti részében kézműves-foglalkozás folyt. A zentai Rozetta Kézműves Társaságból érkeztek a segítők, akik változatos munkákkal készültek a gyerekeknek egy-egy technikán belül. Szabó Magdával kukoricacsuhéból készíthettek sok szép dolgot, többek között néptáncos lánykát, ami teljesen stílszerű a programot illetően. Születtek angyalkák, kis díszszőnyegek, kisbabák és virágok is csuhéból. Emellett a bőrözés különféle fortélyait is elsajátíthatták, hiszen Szarvák Anikó és Pető Piroska közreműködésével nagyon szép kulcstartók és ékszerek kerültek ki a kezük közül.

A hangulat mindkét helyszínen felszabadult és vidám volt, mindenki megtalálta a hozzá közelebb álló programot. A csütörtöktől folyó foglalkozások időbeosztását úgy alakították ki, hogy 9 órától délig dolgoztak, majd az otthoni pihenés és ebéd után estig folytatódott a munka, így a résztvevők intenzív táncoktatásban részesültek. Az oktatók elmondták, hogy a gyerekek a táborban nagyobb táncanyaggal ismerkedtek meg rövid idő alatt, és erre év közben építeni lehet.

A tábort vasárnap, a zárónapon táncházzal koronázták meg, ahol Juhász Gyula, Szabó Ottó és Polyák Dániel húzta a gyerekeknek a talpalávalót.