2024. március 29., péntek

Kevés a nyúl

A zentai vadászegyesület az állomány megőrzését és növelését célozza meg

A zentai vadászok, valamint a község vadászegyesületének területére látogató vadászturisták az elmúlt idényben szinte kizárólag csak fácánokra lőhettek. A nyúl vadászati tilalom alatt áll, az igencsak alacsony számú állomány miatt az egyesület éves programjában nem szerepelt a kilövésük – számolt be Dragan Todorović, a Zentai Vadászegyesület elnöke évi összegzésében.

A mezőgazdasági termelők is kárt okoznak a nyúlállományban (Gergely József felvétele)

A mezőgazdasági termelők is kárt okoznak a nyúlállományban (Gergely József felvétele)

Todorović elmondta, hogy a fácánokra 13 vadászati héten keresztül vadásznak, ami január 13-án ért véget. A zentai egyesület tagjai közül hetente több mint hetvenen vettek részt ezeken a vadászatokon, az egyesületnek pedig mintegy száz tagja van.

– Az elmúlt idényben a fácán kilövési aránya 55 százalék volt, s elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel. Ami a vadászturizmust illeti, az elmúlt idény jól kezdődött az egyesület számára, a vége felé viszont csökkent a vadra vadászó külföldiek száma, amit anyagilag is megéreztünk. Az éves gazdálkodási tervvel összhangban mintegy 50 őzet ejtettünk el, január végéig pedig még 30-nak a kilövését irányoztuk elő.

A Zentai Vadászegyesület 25 ezer hektárnyi területen gazdálkodik, és nagy hangsúlyt fektet a kártékony állatok elpusztítására is. Todorović ezek közül az aranysakált emelte ki, amelyik ismét megjelent a térségben, és rendkívül kártékony az itteni vadállomány számára.

– A róka és a farkas közé sorolható a kártékonysága. A vadat szórakozásból öli meg, nem pedig táplálkozás céljából – ecsetelte Todorović, s hozzáfűzte, az aranysakál, amelyet népies nevén toportyánnak is neveznek, elsősorban a Tisza közelében lévő erdők mellett él.

A vadászegyesület elnöke szerint több kártékony vadat is lelőttek, a sakál elterjedése rásegített arra, hogy kevés a nyúl a térségben, a legnagyobb gondot mégis a mezőgazdasági termelők okozzák, akik mérgező vegyszereikkel, illetve gépeikkel kárt okoznak a vadállományban, ugyanakkor az orvvadászok is komoly problémának számítanak. A vadászegyesület elnöke szerint az orvvadászok jól szervezettek, ezért a nap 24 órájában igyekeznek megőrizni tőlük a vadállományt, de ez idáig még a rendőrséggel karöltve sem sikerült elfogniuk egyetlenegy tilosban vadászót sem.

Todorović arról is beszélt, hogy a zentai vadászok munkája nemcsak a vadak kilövéséről szól, hanem arról is, hogy a téli időszakban naponta kimennek a területükre, hogy élelmet biztosítsanak a vadaknak.

Zenta község területén fácánból található a legtöbb, az egyesületnek saját fácántelepe is van, ahol 700 egyedet nevelnek, amelyeket időszakosan szabadon is engednek. Todorović szerint a község vadászterületén mintegy 1500 található ebből a madárfajból, ami optimális számnak tekinthető. A község területére elsősorban az úgynevezett magas vadak kilövése kedvéért érkeznek turisták Dániából, Magyarországról, Németországból stb.

Beszélgetésünk végén Todorović elmondta, hogy az elkövetkezőkben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a nyúlállomány megőrzésére, hogy mielőbb nyúlvadászatot is szervezhessenek, ugyanakkor a prioritások között szerepel az is, hogy minél több őztrófeájuk legyen, valamint elegendő nyúl és fácán is.