2024. április 19., péntek

Az Ügyi csoport

A Nők Kishegyesi Fóruma hátrányos helyzetű gyerekeknek tart foglalkozásokat – Az idén anyaországi segítséget is kap a csoport

A mai gyerekek egy része kétségkívül kevesebb törődést kapnak, mint amennyire szükségük lenne. Ez hatványozottan érvényes a szociálisan veszélyeztetett családokra, amelyekben a gyerekek nagyon könnyen úgy érezhetik, hogy ki vannak rekesztve a társadalomból.

Ügyeskedő ügyisek a konyhában (Lakatos János felvétele)

Ügyeskedő ügyisek a konyhában (Lakatos János felvétele)

A Nők Kishegyesi Fóruma már megalakulásakor célul tűzte ki, hogy segítsen a legveszélyeztetettebb csoportoknak. Ennek jegyében két évvel ezelőtt megalakult az Ügyi csoport, amely szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik – számolt be lapunknak Zsidai Erzsébet, a Nők Kishegyesi Fórumának elnöke.

– A női fórum a kezdetek óta foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel. Eleinte a programok csak alkalmiak voltak, mert nem akadt egy olyan hely, ahol állandóan tudtunk volna velük foglalkozni. 2016-ban ez megváltozott, mert birtokba vehettük az új székházat. Akkor jött az ötlet, hogy összegyűjtünk pár felsős lányt, és megtanítjuk őket a főzés és a háztartásvezetés alapjaira, amit otthon aligha tudnak elsajátítani. Később rájöttünk, hogy ezeket a programokat rendszeressé kell tenni, mert hiánypótlók. Így 2017 eleje óta minden szombaton összejövünk, és valamilyen programot szervezünk a gyerekeknek – mondta el Zsidai, majd arról is beszámolt, hogy a programok jellege függ az időjárástól, és gyakran rögtönöznek a gyerekek hangulatától függően. A programokat mindig úgy állítják össze, hogy azok önbizalmat adjanak az Ügyi csoport tagjainak, hangsúlyozta a női fórum elnöke.

Gondtalan játék a csoportfoglalkozás során (Lakatos János felvétele)

Gondtalan játék a csoportfoglalkozás során (Lakatos János felvétele)

– Ezek a gyerekek az iskolában leggyakrabban a „hátsó padban ülők”. Épp ezért fontos, hogy ezen a foglalkozáson sikerélményekben legyen részük, mivel a környezetükben ezt nem kapják meg – fogalmazott Zsidai, majd arról is szólt, hogy a foglalkozásokon a résztvevők száma változó, átlagosan 20 gyermek van jelen. Az Ügyi csoportnak vannak állandó segítői is, akik igen fontos munkát végeznek, hangsúlyozta az elnök. Almási Anna Babus néni a konyhában segédkezik, és főzésre oktatja a lurkókat. Tumbász Erika is aktívan segít, Hajas Gabriella pedig szinte a kezdetek óta részt vesz a munkában, és mindenben lehet rá számítani, mondta Zsidai, majd hozzáfűzte, hogy vannak olyan önkéntesek is, akik időszakonként segítik őket egy-egy kis programmal.

– A gyerekek az által is kapnak egy megerősítést, ha olyan valaki figyel fel rájuk, aki nem tartozik szorosan ebbe a közösségbe. Épp ezért szeretnénk, ha Kishegyes ismertebb emberei felfigyelnének ránk és meglátogatnának bennünket egy-egy szombati foglalkozásunkon – fogalmazott az elnök.

Az ügyi program költségeit tavaly Kishegyes község önkormányzata támogatta pályázati úton. Emellett két helyi vállalkozó is nagy segítségükre volt, mondta el Zsidai. A Big Chick húsipari vállalat konyhai alapanyagokkal segíti a csoport működését havonta, Papp Etelka magánvállalkozó pedig zöldségfélékkel támogatja őket. A női fórum a csoport működésére a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél is pályázott, s az Értük, értünk elnevezésű pályázatuk pozitív elbírálásban részesült, tudtuk meg az elnöktől. Az itt nyert összegből az idén az ügyis gyerekeket olyan rendezvényekre fogják elvinni, ahova egyébként nem lenne lehetőségük eljutni. A program keretében el fognak jutni színházi előadásra, Zobnaticára, a lovardába és a palicsi állatkertbe. Emellett vendégül látják Vámos Róbert rajzterápiával és önfejlesztéssel foglalkozó szakembert, számolt be Zsidai.