2024. április 20., szombat

Ismét üzemel a Fiat

Kéthavi szünet után folytatódik az autógyártás a kragujevaci Fiat Chryslerben (FCA) – jelentette be

Zoran Marković, a gyár Önálló Szakszervezetének elnöke.

A Prva televízió műsorában azt mondta, arra számítanak, hogy a többségi tulajdonosok képviselői, az állam és a szerbiai Fiat vezetői megállapodásra jutnak egy új modell gyártásáról, a munkások számára ugyanis csupán ez jelentene biztonságot. Hivatalosan erről még semmit sem tudni

„Nagy a veszély, 4500 munkás és családja a Fiatból él. Azt várjuk, hogy konkrét tervvel álljanak elő” – fogalmazott Marković. Sem a kragujevaci gyárnak, sem a köztársasági kormány képviselőinek nincs információjuk az új modellel kapcsolatban.

Tavaly júniusban a gyár vezetői közölték, hogy a következő ötéves időszakban Kragujevacon maradnak. A szakszervezeti vezető szerint újévig el kellett volna készíteni az Olaszországban működő és a többi üzem gyártási tervét.

Korábban, a Fiat vezetőinek szerbiai látogatása idején az olasz sajtó arról cikkezett, hogy Szerbiában új modell gyártásába kezdenek. Az újságírók tudni vélték, hogy két új SUV modellt terveznek, egy kisebbet és egy nagyobbat, valamint még egyet, amely a Grande Punto helyébe lépne, ez ugyanis már 13 éve a piacon van.

A szerbiai média azt közölte, hogy nagyban folynak az előkészületek egy új szerződés megkötésére, és hogy Szerbia, a tulajdonrészével összhangban, kész támogatni a Fiat további fejlesztését, beleértve az új modellt, mely „2019 második felében készül el”. Néhány száz új munkahelyet is emlegettek az újságok, minderről azonban még semmi konkrétat nem tudni.