2024. március 28., csütörtök

Akinek nem jut tej(re), igyon joghurtot!

Január 1-je számos újdonságot hozott: emelték a közszférában dolgozók fizetését, a nyugdíjakat és a minimálbért, de megdrágult a cigaretta, a földgáz és a gazdaság számára az áram. Aleksandar Antić energetikai miniszter szerint az elektromos áram mintegy 20 százalékos drágulása nem érinti a lakosságot, de ezt senki sem hiszi el neki, hiszen a termelési költségek növekedése kihat a végtermékek árára, és a szolgáltatási díjakra is. A Szerb Nemzeti Bank számításai szerint már ebben a hónapban úgy két százalékkal fognak emelkedni az árak. Hamarosan többet fogunk fizetni a hús- és tejtermékekért, a pékáruért, a tisztítószerekért és a kozmetikumokért, de a piacon is mélyebben a zsebünkben kell majd nyúlnunk. És ez mind még csak a gazdasági áram áremelkedésének a hatása.

Drágul a földgáz is, és Szerbia-szerte több városban a távfűtő művek is kérvényezték az árak módosítását. A dohányosoknak januártól 10 dinárral többet kell fizetniük egy doboz cigarettáért, de június 1-jétől a dohánytermékekre kivetett luxusadó növelése miatt már 20 dinárral kerül majd többe egy doboz bagó. A szeszes italok, a kőolaj-származékok és a kávé ára ugyanakkor az infláció alakulását követi majd, így az év folyamán várhatóan ezeknek a termékeknek az ára is nőni fog. 150-ről 220 dinárra emelték a tévé-előfizetést, így a januári áramszámlán már ez a magasabb összeg szerepel majd.

(Gergely Árpád illusztrációja)

(Gergely Árpád illusztrációja)

Nehéz elhinni, hogy mindez nem lesz hatással a családi kasszákra, a Magyar Szó legutóbbi körkérdésének az eredménye szerint is mindössze a válaszadók 18,3 százalékának az életét nem fogják befolyásolni az áremelkedések, nyolcvan százalékuknak viszont gondot jelent majd a bevásárlás és a számlák kifizetése. Közülük 73 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik ezt a helyzetet kevesebb vásárlással fogják megoldani, míg 8,7 százalékuk gyengébb minőségű áru beszerzésével tervezi áthidalni a költségvetési hiányt.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal friss tanulmánya szerint a szerbiai polgárok 40 százaléka nem tudja fizetni a havi rezsiköltségeit és a lakosság fele nem tud tízezer dinár értékű váratlan kiadást fedezni. Egy részüknek feltehetőleg még a minimális fogyasztói kosárra sem futja, pedig az Egészségügyi Világszervezet szerint ez a kosár azt a táplálék- és kalóriamennyiséget tartalmazza, amely szó szerint a túléléshez kell. A szerbiai minimális fogyasztói kosár tartalmazza ugyan az alapvető élelmiszereket, de a kiválasztott árucikkek némelyike elég furcsa és a benne szereplő mennyiségek is vitathatóak.

Milyen kihatással lesznek családjára az év eleji áremelkedések?

Kevesebbet tudunk vásárolni: 160 (73%)

Gyengébb minőségű árut választunk: 19 (8,7%)

Nincs kihatással a család megélhetésére: 40 (18,3%)

A minimális keresetből élők Szerbiában kénytelenek főleg krumplin, káposztán, babon és paradicsomon élni, ugyanis ezekből van legtöbb a szakértők által összeállított fogyasztói kosárban. Található benne ugyan 5 kiló alma is (egy háromtagú család minden tagjának harmadnaponként átlagosan egy alma!), valamint havonta egy-egy citrom. A minimális fogyasztói kosárban 600 gramm kávé szerepel, de tea egyáltalán nincs, van viszont 2,5 liter szénsavas, cukros, egészségtelen lötty, 3 liter természetes gyümölcslé, 600 gramm háztartási keksz, 200–200 gramm csokoládé és eurokrém, valamint 10 deka cukorka. A hazai kalkulátorok szerint Szerbiában a túlélési esélyeket jónak tekinthetjük, ha egy háromtagú családra naponta jut másfél tojás és 2 csésze tej. Akinek nem jut tej, az helyette az aznapra járó 1 (egy!) deci joghurtot hörpintheti fel.

Ez a minimálisnak titulált fogyasztói kosár köszönő viszonyban sincs azoknak a kisnyugdíjasoknak a bevásárlószatyrával, akiket én ismerek. Ők egyáltalán nem esznek gyümölcsöt, nem isznak üdítőt, nem cigiznek, és csak a kínaiból ruházkodnak. Húsból legfeljebb ünnepnapokon főznek, de ügyesen megoldják ezt olcsó csontból is. Minden egyes termékért képesek másik boltba menni, oda, ahol akkor épp a legolcsóbb a hentesáru, ahol akciósan árulják a kávét, a kenyeret, a tejet vagy a WC-papírt, és a piacra is később megy ki, amikor már olcsóbban árulnak a kofák.

A Blic vette a fáradtságot és utánaszámolt: ha egy négytagú család az élelmet és a tisztálkodási szereket rendre akciós áron vásárolná meg, havonta 57 eurót tudna megspórolni. Éves szinten ez 684 euróra rúg, ami akár egy szerényebb családi nyaralás árát is kiteheti. Biztos érdemes boltról boltra járni az olcsóbb vásárlás érdekében – feltéve, ha ezt gyalog vagy kerékpáron teszi a család beszerzője, és ideje meg ereje is van az efféle, rendes munkaidő feletti shopping-túlórázásra.