2024. április 20., szombat
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS – SZABADKA

Fordulatos döntő

A Kuća Zdravlja csapatának győzelmével ért véget Szabadkán, a 46. újévi kispályás labdarúgótorna. A döntőben a néhány egykori és jelenlegi válogatottal felálló Kuća Zdravlja 3:2-re legyőzte a torna meglepetéscsapatát, a közönség szimpátiáját kivívó Zenta község együttesét.

A felnőtt torna mellett szombaton tartották meg a gyermektorna bronzmérkőzéseit és döntőit is. A 2010-es korosztály versengéséből a Szabadka csapata került ki győztesen, miután a döntőben a zöld-fehérek Vidak Gvozdenović góljával, 1:0-ra legyőzték az Aréna együttesét. A bronzérem a TSC-hez került, mivel a topolyaiak Pavle Aleksić találatával, ugyancsak 1:0 arányban bizonyultak jobbnak a szabadkai Spartacusnál. A 2008-as korosztály döntőjében már nem veszített az Aréna, hiszen Novak Carek góljaival 4:0 arányban legyőzte a Spartacust, a harmadik helyért vívott találkozón pedig a Szabadka, Strahinja Odović duplájával, 2:0-ás győzelmet aratott a Coerver felett.

A felnőtt bronzcsatát, a Veselin és Miodrag Guberinić nélkül felálló Šeki enterijeri Real Impex és a Prologis mérkőzését, egy gól döntötte el, melyet Konstantin Davidović már az 5. percben megszerzett. Ezzel a Prologis – melyben a többi között Davor Štefanek, olimpiai és világbajnok birkózó és Goran Marinković, a Szerb Sportszövetség főtitkára is játszott –, megszerezte a bronzérmet és az ezzel járó 50 ezer dináros pénzjutalmat.

A döntő előtt a sportcsarnokot színültig megtöltő közönség vastapssal köszöntötte az 1971/72-es kiírás győztesét, a Calimero csapatát, majd Nemanja Pejčić labdazsonglőr tartott egy rögtönzött bemutatót. A döntő előtt a két csapat, a Kuća Zdravlja és Zenta község csapatának játékosai zenére, valamint fény- és füsteffektusok közepette vonultak be a pályára, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Kuća Zdravlja kapufája nyitotta az összecsapást, a vezetést viszont egy gyors ellentámadás végén a Zenta szerezte meg Vitomir Nikolin góljával. Az újabb Kuća Zdravlja kapufát követően újra egy villámgyors zentai ellentámadás következett, melyből Kuntić Szebasztián megduplázta csapata előnyét. A sárga mezes zentaiak elveszett labdát nem ismerve küzdöttek, Csanádi Dániel a kapuban több szép védést is bemutatott, öt másodperccel azonban a félidő vége előtt már ő is tehetetlennek bizonyult, és Milan Živić szépített az eredményen. A második félidőben a lendületben lévő Kuća Zdravlja az ukrán Dimitri Szorokin góljaival megfordította az állást, amire a Zenta már nem tudott válaszolni, így a Tisza-partiak ezüstéremmel térhettek haza Szabadkáról. A torna legjobb játékosának Dimitri Szorokint (Kuća Zdravlja) választották, a legjobb kapus Csanádi Dániel a Zenta csapatából, a gólkirály pedig Davor Štefanek (Prologis) 10 góllal.

Kétgólos vezetésnél megálltunk, ellenfelünk támadott és a helyzetekből három gólt szerzett. A torna előtt a csoportból való továbbjutást tűztük ki célul, amit alaposan túlteljesítettünk. Döntőbeli ellenfelünkről – akiket a csoportban 2:1-re legyőztünk –, tudtuk, hogy futsaljátékosok alkotják, és végigtámadják a mérkőzést, így mi ellentámadásokra építettünk – mondta Sárközi Krisztián, a Zenta játékosa.

Kuntić Szebasztián kiemelte, hogy tisztában voltak vele, hogy ellenfelüket több éve együtt játszó, vérprofi játékosok alkotják, a zentai együttes pedig első alkalommal vett részt egy ilyen rangos tornán.

Vezetésünk tudatában még jobban visszaálltunk, egy ideig jól szűkítettük a területet, de az első félidő utolsó másodperceiben idegesítő gólt kaptunk. Ezzel valamilyen szinten a remény is megtört, mert tudtuk, hogy ellenfelünk nagy lendülettel jön ki a második félidőre. Lehet az volt a hiba, hogy a kedvünk kissé elment és nem tudtunk megfelelően összpontosítani a második húsz percben – értékelt Kuntić.

Csanádi Dániel, a Zenta hálóőre és a torna legjobb kapusa kissé csalódott volt a döntőt követően, de bejelentette, hogy jövőre újra itt lesznek és megpróbálnak egy hellyel előrébb lépni.

Nagyon fáj ez az eredmény, mert az első félidőben már 2:0-ra vezettünk, öt másodperccel a vége előtt azonban gólt kaptunk. Ez a találat sorsdöntőnek bizonyult ellenfelünk számára, hiszen hátrányukat egy gólra csökkentették, majd a második félidő közepén kiegyenlítettek, pár perccel később pedig a vezetést is megszerezték. Szerintem jól játszottunk, de reálisan nézve ellenfelünk megérdemelte a győzelmet, hiszen profi, válogatott játékosaik vannak. Összességében elégedett vagyok, hogy egészen a döntőig jutottunk – értékelt Csanádi.

A tornagyőztes Kuća Zdravlja csapata jutalma 400 ezer dinár, Zenta község csapata 100 ezer, a bronzérmes Prologis pedig 50 ezer dináros pénzjutalomban részesült. A díjakat és elismeréseket Nemanja Simović, a Városi Tanács ifjúsággal és sporttal megbízott tagja, Dejan Vuković, a szabadkai Sportszövetség főtitkára és Tamara Dimitrioski, a Stadion KKV igazgatónője adta át a legjobbaknak. A tornát a szabadkai Sportszövetség szervezte, Szabadka városának, a Stadion KKV és a Szerb Sportszövetség támogatásával.

A döntő jegyzőkönyve

Kuća Zdravlja–Zenta Község 3:2 (1:2)

Sétaerdei sportcsarnok, 2000 néző, vezette: Stantić, Paštar (Szabadka).

Góllövők: Živić a 20., Szorokin a 28., a 32., illetve Nikolin a 4., Kuntity a 9. percben.

Kuća Zdravlja: Živić, Kukolj, Đurasović, Stanojević, Roknić, Szorokin, Kopanja, Šošo, Perić, Vulić.

Zenta Község: Аrežina, Rácz, Živković, Đukić, Sárközi, Mandić, Nikolin, Csanádi I., Kuntity, Csanádi D.