2024. április 16., kedd
XXVI. FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG

A címvédő túl nagy falat

Magyarország Angola ellen javított

Nem jött össze a bravúr a szerb válogatottnak, amely az A csoport második fordulójában a címvédő Franciaországtól súlyos, 11 gólos vereséget szenvedett. Nenad Peruničić felfiatalított csapata nagy lendülettel ment neki a sztárokból verbuvált ellenfélnek, és erőn felül teljesítve, jó húsz percig tartotta a lépést. Mitöbb, ebben az időszakban a Sasok diktáltak – többen is elkapták a fonalat, Ivan Mošić négy, Bogdan Radivojević és Vanja Ilić pedig három-három gólig jutott a pihenő előtt.

Timothey N’Guessan Miljan Pušica szorításában (Fotó: Beta/AP)

Timothey N’Guessan Miljan Pušica szorításában (Fotó: Beta/AP)

A mostani tornán is esélyes címvédő azonban az első félidő hajrájában elkezdett saját tudásához mérten játszani, és 5:0-ás rohanással percek alatt a maga javára fordította az eredményt, s a különbség ezután folyamatosan nőtt. A szünetben még elfogadható, 3 gólos volt Szerbia lemaradása, ám a második félidőben a szerb védekezés szétesett, miközben támadásban alig néhányan tudtak hozzátenni a közöshöz. Egyedül Radivojević folytatta, ahol abbahagyta, a Löwen jobbszélsője végül 6 gólig jutott, de ez édeskevésnek bizonyult a remekül muzsikáló franciák ellen, akik közül egyre többen kaptak kedvet a gólgyártáshoz…

Szerbia ma délután 15.30-kor (RTS2, Arena Sport 1) a két vereséggel álló Brazíliával mérkőzik, ahol kötelező a győzelem, ha a csapat meg akarja őrizni a reményt a továbbjutásra.

A D csoportban a magyar válogatott az első forduló betlije után javított, a Csoknyai István–Vladan Matić irányította gárda Angola ellen lépett pályára tegnap este és 34:24-re nyert. A mérkőzés fontosságáról mindent elárul, hogy a szakvezetés nem kockáztatott, nem csak nevezte, de már az elején pályára is küldte Nagy Lászlót, aki sokat hozzá is tudott tenni a csapat játékához. Mikler Roland „átmentette” az első meccsen mutatott formáját, ezúttal a védelem is állt a talpán, a lövések ültek, az első félidő során gyakorlatilag végig a magyarok akarata érvényesült. Az afrikaiak ugyan mutatós támadásokat dolgoztak ki, több kínai is bejött nekik, a látványosság mellett többre azonban nem futotta tőlük, tízgólos hátrányból (18:8) várták a folytatást.

A szünetet követően a magyarok kissé könnyelművé váltak támadásban, aminek hátul is meglett a böjtje, Angola faragott a hátrányából. Csoknyai időt kért, sikerült rendezni a sorokat, lehiggadtak a kedélyek és visszaállt a megnyugtató különbség, a magyar győzelem nem forgott veszélyben.

Nagy Lászlóék ma 15.30-kor (M4 Sport) Katar ellen lépnek pályára, a győzelem ilyen jó játék mellett is bravúrnak számítana.

Eredmények, A csoport, 1. forduló: Brazília–Franciaország 22:24. 2. forduló: Oroszország–Korea 34:27, Németország–Brazília 34:21, Franciaország–Szerbia 32:21.

1. Németország

2

2

0

0

64:40

4

2. Franciaország

2

2

0

0

56:43

4

3. Oroszország

2

1

1

0

64:57

3

4. Szerbia

2

0

1

1

51:62

1

5. Brazília

2

0

0

2

43:58

0

6. Korea

2

0

0

2

46:64

0

B csoport, 1. forduló: Bahrein–Spanyolország 23:33.2. forduló: Macedónia–Bahrein 28:23, Horvátország–Japán 35:27, Spanyolország-Izland 32:25.

1. Spanyolország

2

2

0

0

65:48

4

2. Macedónia

2

2

0

0

66:52

4

3. Horvátország

2

2

0

0

66:54

4

4. Izland

2

0

0

2

52:63

0

5. Bahrein

2

0

0

2

46:61

0

6. Japán

2

0

0

2

56:73

0

C csoport, 1. forduló: Tunézia–Norvégia 24:34. 2. forduló: Ausztria–Chile 24:32, Norvégia–Szaúd-Arábia 40:21, Dánia–Tunézia 36:22.

1. Dánia 2

2

0

0

75:38

4

 

2. Norvégia

2

2

0

0

74:45

4

3. Ausztria

2

1

0

1

53:54

2

4. Chile

2

1

0

1

48:63

2

5. Tunézia

2

0

0

2

46:70

0

6. Szaúd-Arábia

2

0

0

2

43:69

0

D csoport, 1. forduló: Egyiptom–Svédország 24:27. 2. forduló: Katar–Egyiptom 28:33, Magyarország–Angola 34:24, Svédország–Argentína 31:16.

1. Svédország

2

2

0

0

58:40

4

2. Magyarország

2

1

1

0

59:49

3

3. Angola

2

1

0

1

48:57

2

4. Katar

2

1

1

0

51:47

2

5. Argentína

2

0

1

1

41:56

1

6. Egyiptom

2

0

0

2

47:55

0