2024. április 20., szombat

Pont került a névvita végére (?)

A macedón parlament elfogadta az Észak-Macedónia elnevezést – Lemondott a görög védelmi miniszter

A macedón parlament pénteken megszavazta az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást, és ezáltal voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartott névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.

Az alkotmánymódosításhoz kétharmados többségre volt szükség, végül a 120 tagú törvényhozás 81 képviselője szavazott igennel a javaslatra. A legnagyobb ellenzéki párt, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) bojkottálta az ülést.
Macedón részről ez volt az utolsó lépés a névvita lezárási folyamatában, ezt követően már „csak” a görög parlamentnek kell ratifikálnia a tavaly júniusban a két ország között megkötött megállapodást, és ezzel elhárulnak az akadályok Szkopje euroatlanti integrációja elől.

Zoran Zaev kormányfő elégedett a szavazás eredményével (Fotó:Beta/AP)

Zoran Zaev kormányfő elégedett a szavazás eredményével (Fotó:Beta/AP)

A szavazás után felhívta Zoran Zaev macedón kormányfőt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, és gratulált neki a sikerhez. Ugyancsak üdvözölte az eredményt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa is.

A vita szerdán kezdődött, akkor Zaev a parlamentben reményének adott hangot, hogy a szavazás sikeres lesz, és a javaslat megkapja a szükséges kétharmados támogatottságot. Mint mondta: ez megnyitja a kapukat Macedónia európai jövője előtt.
Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke előre bejelentette, pártja nem vesz részt a parlamenti vitán, mert azon a macedón identitás megszüntetéséről szavaznak.

A szavazás után Mickoszki a parlament feloszlatását és új választások kiírását követelte. „Az alkotmánymódosításról tartott szavazás, mely megváltoztatta az ország nevét, identitását, történelmét és kultúráját, alkotmányellenes volt. Ez illegális, erőszakos szavazás volt, és bűnös módon folytatták le” – jelentette ki.

Hasonlóképp vélekedik – csak éppen ellenkező előjellel – a görög védelmi miniszter is, ezért tiltakozásul vasárnap lemondott tisztségéről. A görög kormánykoalíció kisebbik tagjának vezetője visszahívta pártjának hat miniszterét is a kormányból. Panosz Kammenosz közölte: a macedón kérdés miatt kénytelen megválni miniszteri tisztségétől.
Alexisz Ciprasz miniszterelnök kormánya Kammenosz pártjának, a Független Görögöknek (ANEL) a támogatásával rendelkezik szűk többséggel a parlamentben, a 300-ból 153 képviselői hellyel.

Kammenosz mindig is ellenezte a Szkopjéval kötött megállapodást, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy a Macedónia szó szerepeljen a balkáni állam nevében, mivel az megmásíthatatlanul a görög civilizációhoz és kultúrához köthető. A Független Görögök vezetője többször is fenyegetőzött azzal, hogy pártját kilépteti a koalícióból, ha az alku tényleg eljut a parlamenti ratifikáció szintjére. Ciprasz miniszterelnök elfogadta a lemondást, és bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen.

A legfőbb ellenzéki erő, a konzervatív Új Demokrácia párt korábban úgy nyilatkozott, hogy meg fogja akadályozni a megállapodás elfogadását. A kormány mégis reméli, hogy a ratifikáció sikeres lehet a balközép és a független képviselők támogatásával.
A macedón névvita miatt tavaly októberben lemondott Níkosz Kociász görög külügyminiszter is, mert úgy érezte, a kormányfő nem biztosította őt kellőképpen támogatásáról az alkut támadó Kammenosszal szemben.

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt utalás Jugoszláviára. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.