Félelmetes ütemben fejlődnek az információ technológiai ágazat és a kibertérre szakosodott ipar cégei Kínában, amely nem titkoltan az innováció központú gazdaság kialakítására is törekszik. A cél megvalósításában résztvevő vállalkozásoknak, és persze a többieknek is, egy alapkövetelménynek mindenképp meg kell felelniük: tilos bírálniuk a hatalmat és a kommunista rendszert.
A szabály betartatását cenzorok is segítik. Egy ideje már főként a közösségi oldalakat felügyelik, s az állam számára elfogadhatatlan tartalmakat kíméletlenül „kigyomlálják”.
Kínában országos digitális hálózat figyeli és értékeli a cégeket és az embereket. Hszi Csin-ping államfő kiemelkedő érdemeket szerzett abban, hogy hazájában a bolygó legalaposabb internettartalom-ellenőrző rendszerét építsék ki. Az ilyen típusú szigorú felügyelet más kormányoktól sem idegen, de nagyon sok államtól igen. Ám ez Kínát hidegen hagyja, a hatalom továbbra is ellenőriz(tet), mert minél többet akar tudni mindenről és mindenkiről.
Az országban egy vállalat vagy egy egyén akkor lehet igazán sikeres, ha a hatalmi párt hasznára válik, és az érdekeinek megfelelően cselekszik. Bemondásra ezt nem hiszik el neki. Inkább folyamatosan szemmel tartják, ellenőrzik. Elsősorban az internetes megnyilvánulásait.
A feladat elvégzését egy új iparág is segíti, mivel a kormány saját cenzorai már nem győzik a munkát. A világháló figyelésébe tucatnyi magánvállalkozás is bekapcsolódott, rengetegen már üzemszerűen működnek. Cenzúraszolgáltató cégekként, ahol fiatalok ezrei dolgoznak.
Elhelyezkedésükhöz azonban nem elég a jó technikai felkészültség, egyéb tudásra is szükség van. Például jól kell ismerniük az ország valóságos helyzetét. Ez azért fontos, hogy későbbi munkájuk, vagyis a neten megjelent sorok szorgalmas és hűséges böngészésekor – különböző szempontok alapján – kiszűrjék, illetve kiradírozzák azokat a tiltott témákat, kritikai megjegyzéseket, amelyek a fonákságokra, hiányosságokra, visszásságokra vagy a furcsaságokra vonatkoznak. A kínai cenzúragépezet azonban nemcsak azokat kifejezéseket, szövegeket tünteti el régóta a világhálóról, amelyek árthatnak a rendszernek, hanem a hasonlóan veszélyesnek tartott fotókat, videókat, mémeket és egyebeket.
A cenzorok munkájáról azonban sokkal kevesebbet lehetett tudni. A The New York Timesnak nemrég sikerült megszólaltatnia egyet közülük. A napilapnak Li Csengcsi olyan információkat árult el, amelyek betekintést adnak cége életébe, illetve a kínai netes cenzorok ismeretlen világába.
A 24 éves fiatalról kiderült, hogy elhelyezkedése előtt – kortársai többségéhez hasonlóan – semmit sem tudott például a rendszerellenes pekingi tüntetéseket 1989-ben vérbefojtó hatalmi akcióról (a Tienanmen téri eseményekről) vagy a Pekingben nem kedvelt Nobel-békedíjas néhai Liu Hsziao-po emberi jogi aktivistáról. A hiányosságért nem is igazán okolható, hiszen az ország ellenőrző gépezete ügyesen megakadályozza az információk terjedését mindenről, ami a hatalomnak nem tetszik.
A New York-i lap szerint a kínai cenzorok többsége huszonéves, akik szüleik vagy tanáraik javaslatára nem érdeklődtek a politika iránt. Az új munkahelyük azonban megköveteli tőlük a naprakész politikai ismereteket is, hogy az állam érdekében és védelmében idejében közbeavatkozhassanak.
Minden területen éberen kell őrködniük. Még a hagyományos gyárakban is, mert ott sem mindegy, mi kerül fel a világhálóra. Persze egy-egy magáncégbe nem ülhetnek be a kormány cenzorai. Ilyen helyeken más megoldás kell. Találnak is a vezetők, hiszen jól ismerik a hatalom elvárásait, és a siker, illetve a jó üzletmenet érdekében nem is tűrik meg a dolgozók beszólásait.
A magára valamit is adó igazgató nem mulasztja el cége belső netes kommunikációjának ellenőriztetését. Így megakadályozhatja, hogy az állampárt ne kössön bele a vállalatba, s ne lehetetlenítse el a működését sem.
A tartalom ellenőrzésének fontossága miatt egyre több cenzorra van szükség. A kisebb cégek meg tudják oldani házon belül is az ellenőrzést, ám a nagyobbak képtelenek erre.
Ezért kénytelenek cenzorszolgáltató magánvállalkozásokhoz fordulni, amelyeknek egy része már több ezer embert is foglalkoztat. A The New York Times által megszólaltatott Li is egy ilyen „üzem” alkalmazottja. Sokadmagával, és havi 350–500 dollár fizetségért.
A növekvő kereslet miatt néhol már – tanulással fejlődő – robotokat (szoftvereket, programokat) is befognak a weblapok, blogok és hasonlók átnyálazásába, ellenőrzésébe, ami szintén arra utal, hogy az iparág bővül, fejlődik. A gépek azonban még kijátszhatók, nem vesznek észre mindent, amit a hatalom elvárna tőlük, ezért az emberi vetélytársaik továbbra is nélkülözhetetlenek a munkában.
A Lít és további csaknem négyezer társát alkalmazó pekingi Beyondsoft cenzorgyár egyik vidéki irodájában 160 ember csak a politika számára kényes kifejezésekre vadászik. Egy másik helyszínen már a vulgáris, pornográf és egyéb tiltott tartalmakat igyekszik kiszűrni egy külön csapat, egy harmadik állomáson meg…
A munkában természetesen csak jól felkészített és képzett személyek vehetnek részt. A kéthetes cenzortanfolyam hallgatói azonban nemcsak azt tanulják meg, hogy a virtuális világban miként kell megvédeni az államot, a politikai vezetést és a pártot, hanem erős küldetéstudatot is kialakítanak bennük. A tanulás egyébként szinte folyamatos, hiszen az érzékeny témák és a nemkívánatos szavak vagy képek óriási adatbázisa állandóan bővül.
